Honnan tudják?

Kevés olyan társadalmilag hasznos tevékenységről tudunk, amely teljesen kizárja a másiknak ártás és a másik hátán való áttaposás jellegzetességeit. A gyűjtéshez vagy a kisállattenyésztéshez nem kell ravaszság, sandaság és hálátlanság, miként annyi minden máshoz, amelynek révén előre lehet jutni vagy talpon lehet maradni.

Ilyenekre gondoltam a hétvégén a Csokonai galamb- és díszmadárkiállítása kapcsán. De itt a kiállítás talán nem is eléggé kifejező jelzet. Praktikusabb lenne, ha ezeknek a csodálatos madaraknak a megmutatásáról beszélnénk.

A galambos összejövetelt, amelyen számtalanul sokféle színben pompázó különleges fajta tündökölt, a 110 éves B. 15. Testvériség Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület szervezte, s noha manapság jóval kevesebb a galambász, mint a 60-as vagy a 70-es években, érdeklődő ezúttal is volt szép számmal. Galambröptető környékről származom, nagyapámnak nemcsak posta-, de húsgalambként tartott strasszergalambjai is voltak. De valahogy mindig a titokzatos postagalamboknál kötöttem ki, most is jobbára ezek kötik le a figyelmemet. Közte az a nagy kérdés, hogy a posták több száz kilométerről is képesek visszatalálni lakhelyükre. Sokáig nem tudtuk erre a magyarázatot, de aztán derengeni kezdett a fény. Teljes bizonyosság persze még ma sincs, de azt már tudjuk (Gustave Krammertől 1950-ből), hogy a postagalambok a Nap segítségével tájékozódnak. Ez volna a napiránytű-elmélet. A Nap folyamatosan változtatja a helyét az égbolton napszakosan és évszakosan egyaránt. Ezt a problémát a galamb belső biológiai órájával oldja meg, így képes a pontos időt meghatározni és a Föld forgásából adódó változásokat kiegyenlíteni.

Nem semmi.

Egy másik tudós, Matthews azt figyelte meg, hogy a galambok hazatérésüknél a Napot jelzésként használják fel. Az ismeretlen környezetben szabadon bocsátott galambok otthonuk irányába tájoltak be, és ez elmaradt, ha az égbolt felhős volt. Matthews úgy vélte, hogy a más földrajzi helyre szállított madarak az otthon helyére vonatkozó összes információt a Nap mozgásából nyerik. Az időérzékkel együtt a napív nyújtja a hazai irány kijelöléséhez a szükséges adatokat.

Na még egyszer! A kutatások szerint a postagalambok a Nap állását minden pillanatban pontosan ismerik, és fölengedésükkor tudják, milyen a Nap állása több száz kilométerre fekvő dúcuk fölött, így a fölengedési hely és a hazai dúc napállása adja meg a helyes hazatérési irányt.

Hohó, tudós urak, tudja tehát a galamb a hazatérés irányát, ez rendben van. De honnan tudja, hogy pontosan hol van az ő saját dúca?

Itt jön az újabb csoda. A napiránytű használata mellett a madarak képesek érzékelni a mágnesességet is. Egy elgondolás szerint speciális fényézékeny pigmentek vannak a szemükben, ezek kémiai gyökpárokat képezve bejuttatják az infót az agyba. Egy másik elmélet szerint a testükben valahol (nem tudják, pontosan hol, talán a felső csőrkávájukban!) apró mágneses szemcséket hordoznak. Mégis, amikor a kísérletekben összezavarták a madarak körül mutatkozó mágneses teret, ugyanúgy hazatértek, mint azelőtt.

Jött a szaglóideg-sejtés. Amikor megfosztották a galambokat szaglóképességüktől, nem tértek haza. Ebből azt szűrték le, hogy a galambok a szagok mintázataiként értelmezik a tájat. De ez a kísérlet csak 50 kilométeres körzetben nyert bizonyítást, a galambok pedig nem ritkán ezer kilométereket is megtesznek egy-egy versenyen. Ilyen nagy távolságokban már kérdéses a szaglás szerepe a hazatalálásban.

További kutatások azt állapították meg, hogy a galambok képesek alacsony frekvenciájú hanghullámokkal (infrahangokkal!) tájékozódni. Ezek a természetben az óceánokból és a tengerekből származnak, apró turbulenciát hoznak létre a légkörben, a galambok ezt érzékelik. Mindez megmagyarázza, miért repülnek érthetetlenül kisebb köröket, mielőtt rátalálnak a hazafelé vezető irányra. Az infrahangoknak nagy a hullámhosszuk, a madár csak akkor érzékeli, ha néhány kört megtesz a levegőben.

Na most mindezt azelőtt nyomozta ki az ember, hogy megjelent volna környezetünkben a mobiltelefon, és jóval kevesebb műhold meg rádióhullám volt a légtérben, mint ma. Erről csak annyit lehet biztosan tudni, hogy sokkal több galamb vész el azokon a versenyeken, amelyek közelében radarállomás található.

A galambok és a földönkívüliek közötti feltételezett kapcsolatról későbbi cikkünkben térünk ki. Köszönet a Csokonaiban megtartott kiállítás szervezőinek azért, hogy mindezt szemléletesen végiggondolhassuk. (PP, Periszkóp Palotán, Rab László, 2023. január 17. – Fotók: Csokonai Nonprofit Kft.)