Ábri László, Hegedüs László, Tamás Béla és Dr. Neszt Kálmán az idei Lokálpatrióta-díjasok

Ábri László, Hegedüs László, Tamás Béla és Dr. Neszt Kálmán az idei Lokálpatrióta-díjasok

A Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület által alapított Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Lokálpatrióta Díj átadására a városháza dísztermében került sor december 17-én. Az ünnepi taggyűlésen Dr. Németh Péter köszöntötte az egybegyűlteket. „Az elmúlt bő másfél év sok és nagy veszteséggel járt – mondta az est afféle házigazdája. – Sajnos mindannyian fájó szívvel emlékezünk mindazokra a helyben élő, nagyszerű egykori kollégáinkra, példaértékű emberekre és nagy tudású szakemberekre, akik örökre távoztak közülünk. Az idei díjátadó róluk is szól, az ő emléküknek szenteljük.

Dr. Németh Péter Soros Györgyöt idézte: „Kevés természetellenesebb és hálátlanabb dolog van, mint önzetlennek lenni.” A civil aktivitásról pedig Hankiss Elemért hívta „segítségül”: „Fásultságunkban nem szeretjük, ha egy önzetlen gesztus arra figyelmeztet minket, hogy közösségi lényként is élhetnénk.”

Elsőként Ábri Lászlónak adták át a díjat. Ábri László 1971-75 között a Dózsa György Gimnázium diákja, 1980-tól testnevelő tanára, 1997-től 2013-ig igazgatója volt. Kiemelkedő szerepe volt az iskola felvirágoztatásában, igazgatósága idején kerültek bele az iskola képzési repertoárjába a nyelvi előkészítő osztályok, ekkor jött létre a tánc- és a drámatagozat is. Szervezője volt a vízitúráknak, megalapította a Toldi-kondi versenysorozatot és a Kinizsi Tízest. Visszavonulása után akrobatikát és testnevelést tanított, gúlagyakorlatai legendássá váltak a diákok körében. Rövid ideig a kerületi sportéletet is irányította az Ifjúsági és Sportközpont vezetőjeként. Gyermekek iránti elkötelezettsége, önzetlen szeretete, embersége, munkabírása ma is példaértékű.

Dr. Neszt Kálmán szülész-nőgyógyász szakorvos, a Rákos úti Szakrendelő volt főorvos főigazgatója posztumusz kapta a díjat, amelyet özvegye vett át Bringye Jánostól, az egyesület elnökétől és Hajdu László országgyűlési képviselőtől. Dr. Neszt Kálmán népszerű orvos volt az újpesti és a rákospalotai betegek és szülőnők körében, lelkes, fáradtságot nem ismerő, önmagát állandóan képző szakemberként vívta ki a betegek tiszteletét, elismerését, ragaszkodását. Pályafutása során egészségügyi menedzseri képesítést is szerzett, 1999-ben a XV. kerületi Egészségügyi Intézmény főigazgatójává nevezték ki. Évtizedeken át meghatározó szerepet töltött be a városrész és a kerület lakóinak életében. 2012-ben Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Emlékérem díjjal jutalmazták. Nyugdíjba vonulása után is figyelemmel kísérte a kerület egészségügyi helyzetét.

Hegedüs László, a Késmárk-Neptun Civil Társaság a Környezetért (KÉNE) mozgalom kapcsolattartó tagjaként kapta a díjat. A 90. életévét betöltött Hegedüs László Újpalotán a lakótársai és a kerület iránt mélyen elkötelezett, példamutatóan tevékeny személyiség. Családjával 1974-ben költözött a Kőrakás parkba, a civil mozgalom tevékenységébe a Határőrségtől történt nyugdíjazása (1989) után kapcsolódott be. A Szövetkezeti és Társasházak Lakóközösségeinek (SZÖVTÁRS) Érdekvédelmi Egyesület szervezési referenseként ügyködött. 2005-ben költözött a Késmárk utcába, ahol egyre több civil tennivalót felismerve folytatta közösségi munkáját. A KÉNE sokat tett Újpalotaliget fejlesztéséért, tereprendezés, talajtisztítás, szilárd burkolat építése szerepelt javaslataik között, s ők kezdeménezték az Újpalotaliget elnevezés hivatalossá tételét.

Tamás Bélának, a Répszolg. Kht., majd a Répszolg Kft. nyugalmazott igazgatójának a tavalyi díjazott, Dobner Győző baptista lelkész adta át a díjat Bringye János társaságában. Tamás Béla 85 éves, egykor a 25. sz. Állami Építőipari Vállalatnál, majd a Favorit Építőipari Szövetkezetben és az IKV-nál dolgozott műszaki ellenőrként. 1974-ben lett az Út- és Létesítmény Karbantartó Költségvetési Üzem vezetője. Ezt követően nevezték ki a Répszolg vezetőjévé. 2009-es nyugdíjazásáig 35 éven át felelősséggel és minden részletre kiterjedő figyelemmel látta el munkáját. Újpalota nagyszabású építkezésén, a MÁV-telepi, a Kossuth utcai és a Sódergödör lakótelep mindegyikén dolgoztak, ők is alakították a kerület arculatát. Tamás Béla nappal az embereket irányította, este pedig maga tervezte a játszóteret, a parkot, és bármit, ami sürgős beavatkozást igényelt. Munkájáért a Fővárosi Közgyűlés Budapestért Díjban részesítette, a XV. kerületi Önkormányzat pedig Pro Palota Díjjal ismerte el fáradozásait.
Az átadási ceremónián a Hubay zeneiskola diákjai mutattak be műsorszámokat. Wei Yi Cen (felkészítő tanár Árok Sándor), Rejtő Júlia (felkészítő Simon Barbara), Lula Lelle Bíbora (felkészítő Würth Boglárka, zongorán közreműködött Ángyán Krisztina) és Láng Emese (felkészítő Árok Sándor) fellépését nagy taps övezte.

Az ünnepi taggyűlés záróeseménye a lokálpatrióták 2022-es falinaptárának bemutatása volt, a képeket Mihály Gergő mutatta be. A naptár fotóinak készítői és beküldői: Czap Zoltán, XV. kerületi Értéktár, Szekeres Tamás, Tóth Jenő, Szim András, Csipke István, Harsányi Péter, Rátonyi Gábor Tamás, Kocsi Rita, Dabóczy Krisztina, Lukácsi Balázs, Bringye János, Ságvári Ferenc János, Czunya György. A naptár nyomdai munkálatait Tóth András grafikus felügyelte.

Minden díjazottnak és közreműködőnek gratulálunk!
(PP, Periszkóp Palotán, Rab László, fotók: Nagy Botond/XVMédia)

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus ( )