Május 8: rendeletek, főzőverseny, fenevad

Május 8: rendeletek, főzőverseny, fenevad

Megelégelte a polgármester a kormányzati ígéretzuhatagot, konkrét döntéseket hozott a vállalkozóknak és a bérlőknek adható segítségről, melyek a következők: a járvány idején a negyedére csökkentik a lakbért vagy az üzlethelyiség bérleti díját. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy 25 százalékot most kell megfizetni, a fennmaradó 75 százalékot július 31-e után 15 napon belül kell kiegyenlíteni (méltányossági kérelmet akkor is be lehet majd nyújtani). A közös költséggel elmaradók is kérhetnek méltányos támogatást a tartozás csökkentéséhez.

Cserdiné Németh Angéla

Cserdiné Németh Angéla a “kormányzati szólamokkal ellentétben” hozta meg döntéseit, a konkrét segítség a lakhatás és vállalkozás területét érinti. Szintén ezt a célt szolgálja az az egyszeri, 50 ezer forintos ápolási támogatás is, amelyet a kórházból “ágyfelszabadítás” címén április 1 után hazaküldött, ápolásra, gondozásra szoruló betegek családjai kaphatnak. A legalább egy éve a kerületben élő lakosok az önkormányzati ügyfélszolgálaton vagy az intezmenyfelugyelet@bpxv.hu címen igényelhetik a támogatást.

A polgármester a kórházi ágyfelszabadítást “a legérthetetlenebb, legembertelenebb kormányzati intézkedésnek” nevezte. És ismertette annak a kerületi felmérésnek az eredményét, amelyben az volt a kérdés, ki milyen segítségre számítana. A válaszadók a családoknak, a vállalkozóknak nyújtott pénzbeli támogatásokat jelölték meg első helyen: 62 százalék elégedetlen volt a kormányzati szociális segítségnyújtással. A helyiek 52 százaléka elégtelennek tekintette a helyi vállalkozások kormányzati támogatását. A többség (61 százalék) elégedett volt az önkormányzati szociális szolgáltatásokkal és a vállalkozóknak adott kerületi segítséggel (57 százalék).

Gratulálunk az online szakácsoknak

Ennyit a friss konkrét ügyekről, nézzünk kicsit a bográcsok aljára. Online kerületi főzőversenyt hirdettek az első májusi hétvégén, számos jelentkező akadt, a Facebook-ra kikerült fotókra lehetett szavazni, az nyert, aki a legtöbb lájkot kapta. Jókora érdeklődés mellett zajlott a főződerbi, amelyet a kerület történetében így még soha nem sikerült megrendezni. Jóka Gáborné (722) lett az első, mögötte Angyal Nóra (tejfölös csirkepaprikás nokedlivel, 309 lájk), a Nagycsaládosok közösségéből Cseke Júlia (pörkölt juhtúrós sztrapacskával, 201), a Kikötőből Bedő Mónika (175), illetve a szintén Nagycsaládosok-csapatból Szabóné Koszty Gizella (pörkölt medvehagymás nokedlivel, 165 lájk) végzett.

Gratulálunk minden pályázónak, nincs kétségünk afelől, hogy az online ételek is szépek tudnak lenni. De azért nagyon készülünk rá, hogy visszasündörögjünk az igazi fazekak és tepsik környékére. Meglesz az is. Most meg kell elégednünk az online főzőverseny összefoglalójával.

Legyőzték a náci fenevadat, elszelelt a miniszter

A Szabad Nép május 8-i számának oldalpárján

Ma van a Győzelem napja, 1945. május 8-án lett vége a II. világháborúnak, ünnepelt a világ. Budapesten is utcára özönlött a tömeg, Kádár és Rákosi rögtönzött beszédet tartott, Gobbi Hilda gyújtó hangú verset szavalt. A szocdemek és a kommunisták február óta propagandaversenyeket rendeztek, amelyekhez lelkesen csatlakoztak a kerületek. A májusi versenyben Csepel és Kőbánya végzett az élen, Rákospalota és Pestújhely közel volt az élbolyhoz, az itteni dolgozók könyvjutalomban részesültek. Öngyilkos lett Göbbels, előtte a feleségével megmérgezték gyerekeiket, Sztálin nagy beszédben hirdette a “náci fenevad” legyőzését, az első vizsgálatok szerint Auschwitzban négymillió embert öltek meg.

Aznapi műsor

A Magyar Rádió aznapi (keddi) műsorát délben kezdte, a harangszó és a hírek után Raffai Erzsi énekelt, zongorán kísért Nagy Olivér. Külön műsor foglalkozott a vitaminkertekkel, utána elhangzott Móra Ferenc vidám történelmi elbeszélése, majd a könnyűzenei blokk után a rendeleteket ismertették. Este negyed hétkor rádiózenekari koncertet adtak, Ferencsik János vezényelt. Nyolckor művészlemezekkel zárult a műsor. A mellékelt hirdetésen Balog, Biró és Társa permetezőszereket, rézmészport és keményítőt kínált, a diósgyőri vasgyár reszelővágó munkásokat keresett.

A kultuszminisztériumból elszeleltek a tisztviselők, többük már Szombathelyen járt, menekültek a nyilasokkal. A Tárczay-Felicides nevű utolsó kultuszminiszter 7-én összehívta a tisztviselőket, lelkesítő beszédet intézett hozzájuk (jó realitásérzékkel volt megáldva – R.L.), azt ígérte, hogy két héten belül megtisztítják Magyarországot az ellenségtől. Miközben beszélt, futár érkezett és közölte vele, hogy Buda elesett. Ezután a lelkes miniszter – írják a cikkben – “egy pillanatra elnézést kért”, majd kisietett a teremből, beült a kocsijába és kámforrá vált.

Így lett vége 75 éve Pesten a háborúnak. (PP, Rab László, 2020. május 8. – Nyitókép: A MOL fertőtlenítőszer-adománya, fotó: Nagy Botond/XVMédia)





CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus ( )