Bennfentes testületi szövegek a kamu szórólapokon

Bennfentes testületi szövegek a kamu szórólapokon

Egyes szám első személyben írott hamis szórólapok jelentek meg a kerület különböző pontjain, a lejáratásra kiszemelt képviselőjelöltek a maguk nevében szólalnak meg, ami különösképpen perképessé teszi a történetet. A szórólapokon, amelyeket valamely helyi duginyomdában sokszorosítottak, a Facebook-ról letöltött fényképek szerepelnek, az adattolvaj, aki politikai céljai elérése érdekében készítette a lejárató fecniket, viszonylag jó technikai lehetőségekkel bír, de ez nem változtat azon, hogy igen súlyos bűncselekményt követett el. Mások arcát és mások személyiségét felhasználva tesz ugyanis hamis állításokat, amely a személyiség elleni bűncselekményen túl szándékos rágalmazást foglal magába, ennek büntetési tétele jelenleg egy év börtönben letöltendő szabadságvesztés. Súlyos kockázatot vállal tehát az, aki ezeket a kamu szórólapokat készíttetti. Annyit már sikerült megtudnunk, hogy az Aldi áruház és a benzinkút mögötti Nemzeti Dohányboltban kezdték osztogatni; az is bűncselekményt követ el, aki ezeket terjeszti. Nem árt tudni.

Gyurkó Dániel, a fiatal pestújhelyi képviselőjelölt tette közzé a Bodó Miklós, Vékás Sándor és Király Csaba lejáratását szolgáló egyes szám első személyű hamis szórólapokat. A megfogalmazásokból érdekes következtetésekre juthatunk. Bodó nevében például olyan kifejezéseket használ a gyártó, amelyek többnyire a képviselő-testületi szóhasználatban szoktak előfordulni: ciklus közben, a Jobbik delegáltjaként, zsíros bizottsági elnöki poszt, fémjelzi, beterjesztettem, megszavaztam. Érdekes, hogy Németh Angélát a szórólap írója a polgármesterasszony titulussal illeti, ami freudi ügy, még így, a sötét háttérben is megvan a szerzőben az indokolatlan tekintélytisztelet, ami egyébként jellemzi a hivatalos megszólalásokat.

A megszavaztam kiszólás mindhárom képviselő esetében súlyos tettként van föltüntetve, de Király Csabánál föltűnik az a modoros kifejezés is, amelyre nyugodtan rá lehet keresni a testületi ülések jegyzőkönyveiben: nem karoltam föl. Egyszerű halandó viszonylag ritkán használ ilyet. Álljon itt Király esetében az a hibás mondat is, amelynek szófűzése megint csak ismerősnek tűnik, mert szintén a testületi ülések fülledt világát idézi. “Életem egyik meghatározó részét a Palota Holding vezetésével töltöttem.” (Bennfentes információ, csak Király munkásságának elmélyült ismeretében lehet szert tenni rá.) Vékás Sándor esetében konkrét számadattal is előáll a szórólap, alanyát baloldali köntösbe bújtatott személyként mutatja be – de érdekes, hogy itt mellőzi az egyes szám első személyt. Nagyon valószínű, hogy a Vékásé készült legelőször, amikor még nem volt kimunkált a megszólalás műfaja.

Bodó Miklós egyébként jelentette az esetet a választási bizottságnál. Azzal utasították el, hogy kifutott a háromnapos határidőből. Mindez viszont nem akadálya annak, hogy a három szórólappal rágalmazott képviselőjelölt (a Mindenki a Tizenötért aspiránsaiként) rendőrségi feljelentést tesznek. Miután választási bűncselekményről van szó, azonnal meg kell kezdeni a nyomozást, és gyorsított eljárásban kell megállapítani, ki volt az, aki túlment azon, hogy ellenfeleit sima negatív kampánnyal (szemtől szembe) támadja. Ehelyett azt a módszert választotta, hogy a bőrük alá bújva, a mozdulataikat, a tetteiket és az arcvonásaikat ellopva próbált előre jutni.

(Pletyka: a szórólapokat látva valaki fölhívta a túloldalon lévő kollégát, mondván, hogy sokáig tartották magukat ahhoz, hogy az ilyesféle negatív kampányra ne vállalkozzanak; mi történt? Mire a kolléga elszólta magát: “Nem én voltam. Évekkel ezelőtt kiléptem a Fidelitasból.”)

Vékás Sándor azt felelte, amikor megkerestük, sajnos nem stimmel az az állítás, hogy milyen sokat keresett a NER-cégekkel való üzleteléssel, mert egyrészt nem annyi, másrészt meg nem az ő cége volt. – A lapocska annyira bugyuta, hogy nem kell tőle visszarettenni – mondta Vékás. – Találkoztam ismerőseimmel, kérdeztem tőlük, kaptak-e már belőle. Mondták, hogy nem, mire megajándékoztam őket egy-egy példánnyal.

Az érintett képviselők tisztában vannak vele, hogy az ismeretlen tettes elleni eljárás nagy valószínűséggel nem vezet majd eredményre. Tudjuk, sejtjük ezt mi is. Csupán azért tettük szóvá az esetet (a világhálón olvasható számtalan sértegetésről már említést se teszünk), mert itt van köztünk az, aki a börtönt is kockáztatva vállalja, hogy mások lejáratásával egyengesse saját útját.  Van tehát köztünk valaki, aki ilyen módszerekkel, hazug szórólapokkal szeretne politikai sikereket elérni. Hogy aztán később a helyi politika fórumain Kossuth Lajos és Deák Ferenc idézeteivel szórakoztasson bennünket. Amiből nyilván nem kérünk.

Ennél mindenkinek sokkal tisztességesebb eszközöket kívánunk október 13-áig! (PP, Rab László, 2019. október 1.)

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus ( )