Segítek hazavinni

Segítek hazavinni

Az újpalotai piacra indultunk, és egy civil akcióba csöppentünk. Július 12-én, pénteken délelőtt vállalkoztak a helyi civilek arra, hogy a nehéz bevásárlókosarakat, testes cekkereket segítenek hazavinni. Már annak, aki ezt igényli. Parányi kis ötlet, mint kiderült, Abd El Rahim Alitól származik, amit aztán felkarolt az Öthét Egyesület. És beszállt az akcióba a Rászorulókat Támogató Egyesület, a Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület és az Együtt Újpalotáért Egyesület. Az akcióról rövid bemutatót készítettünk. 

 

Tanulságos volt azt látni, hogy a segítséget igénybe vevő hölgyek (és csak elvétve urak) mennyire természetesen fogadták a felkínált alkalmi szolgálatot. A legérdekesebb az volt, hogy a fiatal segítőknek szóval is kellett tartaniuk “ügyfelüket”, ez aztán olykor inkább fordítva működött. De a segítséggel kapcsolatban semmiféle idegenkedés nem volt tapasztalható. 

Ez a végtelenül egyszerű ötlet és annak flottul végrehajtott lebonyolítása is jelzi, nem kell mindjárt elhordani a hegyeket a helyükből, és nem kell egetverő ígéreteket sem tenni, elég odamenni a befőzési szezonban a barackot cipelő asszonyokhoz, és megkérdezni tőlük, ellenükre lenne-e, ha a szép fehér pólós ifjak most a piaci szerzeményeiket hazavinnék. 

Senki sem mondta, hogy hagyjon békén, haza tudom én vinni a táskámat egyedül is. Ami egyben azt is jelenti, hogy a civileknek érdemes tovább ötletelniük. (PP, Rab László, 2019. július 12.)

 

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (1)
  • comment-avatar
    Hajdu László 5 év

    Újpalota Vásárcsarnok piacon vásárló – mozgásában már korlátozott erővel bíró, akár idősebb vevőket – önkéntes és önzetlen, segíteni tudó és akaró fiatalok segítik a vásárolt árú hazaszállításában. A civil szerveztek a gyalogos szállítást kiegészítették az autóval rendelkezők bevonásával, autós szállítással! Ez azt jelenti, hogy összevont nagy bevásárlást is lehet időzíteni, ha valaki nagyobb súlyú árút vásárol de nincs akire támaszkodhat, nos akkor díjmentesen a kerületi fiatalok ezt is vállalják. Dicséretes kezdeményezés, csak hála és köszönet azért, hogy magánéletük terhére önkéntes munkában segítik azokat akik erre rászorulnak. Szívből gratulálok.

  • Disqus ( )