56-os villanófény (megemlékezések és események)

56-os villanófény (megemlékezések és események)

Az 56-os forradalom eseményeire, eszmeiségére emlékezett a kerület, és nem csak október 23-án, hanem azután is, egészen november 4-éig, a 62 éve levert szabadságharc bukásának évfordulójáig tartott a lendület, az ünnepi megmelékezésekbe, ahogy az már lenni szokott, a pusztító szembenállás vitájának hangjai is belekeveredtek, nincs megnyugvás, nincs kímélet annyi év elmúltával sem. 

Számos eseményen részt vettünk, amelyen pusztán az 56-os megemlékezés volt a cél, a szónokok persze nem felejtették el az aktualizált tartalmakat sem, miért is felejtették volna ki, amikor ez a lényeg. 

Az 56-os ünnepi mustrát kezdjük az emlékfutással, mely a kicsik és nagyok körében az egyik legnépszerűbb kerületi eseménnyé nőtte ki magát. Ott voltunk kameránkkal a Budai II. László Stadionban az őszi verőfényben.

A frissen megválasztott polgármester, Németh Angéla polgármester a Karácsony Benő parkban mondott beszédet, az 1989-es köztársaság felemelő ügyét említette, mely mára kissé megkopott. Tanulságos volt a mondandója.  

Victorné dr. Kovács Judit alpolgármester a Lobogás emlékműnél mondott beszédet, ő is az összefogás hiányát emelte ki, ez akadályoz bennünket leginkább az előrejutásban. 

Victorné dr. Kovács Judit

– 1956-ban a magyar emberek változást akartak, le akarták váltani a szovjet elnyomó hatalmat, helyre akarták állítani az igazságon és a szabadságon nyugvó törvényes rendet, Magyarország függetlenségét – mondta az alpolgármester. Az önkényuralom helyett szabadságjogokat, önrendelkezést, szabad választásokat, szabad sajtót akart mindenki. Egységesen lett elege egyetemistának és munkásnak a kilátástalan szegénységből, az intézményesített hazugságokból, az elvtársias hozzá nem értésből, az ország tönkretételéből. Az ’56-os forradalmárok a maguk, s Magyarország jövőjéért harcoltak, vissza akarták szerezni a jövőjük feletti döntési szabadságot, megteremtve ezzel a mi jövőnket. Ne hagyjuk ezt a véres küzdelemben évtizedek alatt kiharcolt jövőnket a széthúzás, a megbomlott egység, az ideológiák kereszttüzében, pártcsatározások közepette elveszni!

A városházán az új díszpolgárokat köszöntötték, Dr. Wallner Éva kardiológus főorvos is megszólalt kameránk előtt, Cseszka Edit karnagy-tanár alakját (aki posztumusz címet kapott) is sikerült a régi kórustagok segítségével felidéznünk. Szép pillanatok voltak ezek, két hölgyre esett a választás, ami beszédes, és üzenete is van a férfiak uralta “macsó” Magyarországon. 

A Szilas Néptáncegyüttes gyermek és ifjúsági szólótáncversenyt rendezett a Pestújhelyi Közösségi Házban, a Csomópont Tehetséggondozó Központ pedig 56-os musical-t mutatott be, ezeken az eseményeken nem tudtunk ugyan ott lenni, csak fényképeket tudunk mutatni. De mindkét rendezvényt úgy fogjuk fel, hogy helyet kaptak a színes 56-os megemlékezések forgatagában. Melyben a könnyed futás, a tánc és az ének is helyet kaphatott az ország sorsát érintő súlyos kérdések felvetése mellett.  (PP, Rab László, 2018. november 4.)  

A Csomópont 56-os musicalének előadásáról készült felvételeket Karacs Miklóstól kaptuk, a Szilas táncversenyének képeit Varga Bence készítette. 

 

 

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus ( )