Szüreti mulatság tarka felvonulással

Szüreti mulatság tarka felvonulással

Megkegyelmeztek az égiek az idén megtartott 26. Szüreti mulatság szervezőinek, lógott ugyan az eső lába, de aztán mégis jöhetett a főcsikós, és jelet adhatott a pompás felvonulás megkezdésére. A feledésbe merült hagyományt 1991-ben elevenítették fel Rákospalotán, azóta ez az ősz egyik legérdekesebb attrakciója.

Moór Évi felvételei a táncos, zenés parádéról. 


szüreti mulatság (2017. szeptember 23.)

 

A zenés-táncos ünnepségről nem hiányozhatott a Szilas Néptáncegyüttes, fénypontja pedig a főcsikós vezette felvonulás volt, annak minden kellékével: csikósokkal, főbíróval, zenekarral, menyecskékkel, főcsikóssal és kiscsikósokkal.

A Szüreti mulatságot 2013 óta a Rákospalotai Örökségünk Egyesület szervezi.

– Ma már nehéz elképzelni, de Rákospalotán egykor nagy szüreti mulatságok voltak hajdanán, mert sokan borászkodtak, igaz, a palotaiak szőlőtelkei nem helyben, hanem a településtől kissé távolabb, Mogyoród felé terültek el. Sajnos ezeket a területeket mára részben már beépítették vagy parlagon hevernek, de mi örülünk, hogy sikerült életre kelteni a szüreti mulatságot és a felvonulást – mondta Fekete Éva, az egyesület vezetőségi tagja.

A felvonulás a Karácsony Benő parkból indult, és a hagyományoknak megfelelve a Fő utcán haladt, majd onnan letérve végigkanyargott Rákospalota utcáin, hogy zenével-dallal szórakoztassa az arra járókat. Noha ma már a csikósok nem állnak meg, hogy felvegyék és bálba vigyék a lányokat, mint régebben. Erről a Rákospalotai Örökségünk Egyesület Karácsony Benő parkban elhelyezett régi dokumentumaiból szerezhettünk tudomást. Szigorú rendje volt annak, hogy kinek mi volt a feladata a régi szüreteken. (A Rákospalotai Örökségünk Egyesület Facebook-oldalán Fekete Éva közzétette egy fotót 1966-ból, amelyen a főcsikós az édesapja, Fekete József, a főcsikóslány Varga Mária volt.)

A félévszázados fényképeken szereplő csikóslegények közül akadt, aki most is eljött – már csak nézőként –, a Szüreti mulatság eseményeit sokan követték figyelemmel a Karácsony parkban, és sokan vállalkoztak arra, hogy gyerekekkel, barátokkal, ismerősökkel részt vegyenek a a tarka menetben. A végén a borozgatás sem maradhatott el. (PP, Márton Levente, 2017. szeptember 23.)

 

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus ( )