Sikeresen zárult az Add a kezed!

Sikeresen zárult az Add a kezed!

Rendőrök, polgárőrök, pedagógusok és hivatalnokok segítkeztek az elmúlt hónapok során abban, hogy a polgárok tisztábban lássák az életüket befolyásoló közbiztonsági kérdéseket. Az Add a kezed! bűnmegelőzési célú, generációkat összefogó projekt záróeseményére került sor a városházán, ahol a programban résztvevők azt mondták el, miért volt fontos a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával lebonyolított önkormányzati akciósorozat.

A kutatást is tartalmazó projekt célja az volt, hogy elkészüljön a kerületi bűnmegelőzési stratégia. A dokumentum a 2020-ig terjedő időszakban ad segítséget a bűnalkalmak felismeréséhez és az áldozattá válás elkerüléséhez. A felmérések szerint nem jelentős a bűnözéstől való félelem a kerületben. A tíz megkérdezett közül nyolc azt válaszolta, hogy az elmúlt két évben nem követtek el a sérelmére bűncselekményt. Arra a kérdésre, hogy “Mennyire elégedett a kerület közbiztonságával?”, a lakosok fele azt felelte, elégedett, a megkérdezettek 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedetlen (9 százalék nem tudott választani). Mindebből persze nem lehet arra következtetni, hogy a 15. kerület biztonságos lenne, mert a közbiztonság elvont fogalom, azt az érzetet takarja, amely személyekhez köthető, és millió szubjektív komponens befolyásolja. Ha valaki koszos, ápolatlan területen kénytelen átvágni azért, hogy buszra szálljon, vagy rosszak az utak, pocsék a közvilágítás, támadhat olyan érzete, hogy nem árt észnél lenni.

Erre a “nem árt észnél lenni”-motívumra épített a projekt számtalan rendezvénye, némelyiken magunk is jártunk, beszámoltunk róla. Értékesnek tartottuk a Koma Bázis fiataljainak droghasználatról szóló, felvilágosító jellegű színdarabját (Kísérlet), és jártunk Balatoni “Jocó bácsi” családi és iskolai jeleneteket feldolgozó, pszichologizáló színházában is. Láttuk a rendőröket, tűzoltókat, polgárőröket az Újpalotai Napokon és más “kitelepüléseken”, sokakat megdolgoztatott ez a projekt, azt lehetett látni, hogy közkedvelt téma a közbiztonság. Tény, hogy a Páskom park közbiztonsága a Páskom park lakóinak is felveti a felelősségét, nem úgy működik a dolog, hogy legyen több rendőr a közterületen, és mindjárt minden megváltozik egycsapásra.

A városházán rendezett zárófórumon szóba került a kamerák kérdése is, ami igen érdekes. Jelenleg 49 kamera “figyel” a kerületben, és tervezik továbbiak beállítását. De azért ezzel nem árt óvatosnak lenni. Ismertettek egy olyan esetet, mely a személyes adatok veszélyes világába vezetett: a térfigyelő kamerák a szerelmi légyottra rendszeresen látogató személyt rögzítettek. A tanulság az, hogy nem kell a kameráknak mindig mindent látniuk. Viszont az meg nem volna káros, ha volna elég ember, aki ott ülne mögöttük, és ha kellene, gyorsan tudna cselekedni.

A program elérte a célját, a kerület lakói feltehették az őket izgató kérdéseket, és a rendezvényeken ki is próbálhatták, mi a teendő a krízishelyzetekben.

– Rengeteg panaszt hallgattunk meg a pultoknál – mondta Hajdu László polgármester, és hozzátette, 35 jelentősebb rendezvényt tartottak. A rendőrök, a polgárőrök, a közterület-felügyelők és a tűzoltók mellett fontos szerepet vállaltak a civilek, az Egyesített Szociális Intézmény, a Csokonai Művelődési Központ, az XVMédia-Életképek és a Koma Bázis mellett a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat is igen aktívan támogatta a projektet.

Danielisz Béla címzetes egyetemi docens, a projekt szakmai menedzsere elmondta, hogy 35 ezer embert értek el az Add a kezed!-del, 16 ezren regisztráltak a honlapon, ami jelzi a nagyfokú érdeklődést. Az is természetes, hogy az emberek elvárják az államtól a biztonságos városüzemeltetést, melynek része a szociális és egészségügyi biztonság, az átlátható közlekedés meg a közvilágítás is. Szóba kerültek azok a társadalmi “normasértések” is (graffiti, szemetelés, italbolt előtti hangoskodás stb.), amelyek befolyásolhatják az állampolgárok szubjektív érzéseit a közbiztonságról.

A polgármester megemlítette, jobban örült volna, ha többen ellátogattak volna a nagy sikerű rendezvénysorozat utolsó eseményére. A hiányzás okait csak sejteni lehet. Ha nincs meg a kerületben a szlömösödés veszélye, és nincs annyi “forró pont”, ahol állandó konfliktusforrások lennének, ráadásul a felmérések tanúsága szerint a polgárok többsége biztonságban érzi magát, akkor lehet éppen egy kicsit passzívabbnak is lenni. (PP, 2017. augusztus 31.)

A Kísérletről itt írtunk: Őszinte jelenetek a betépésről.

Jocó bácsi itt lépett be a projektbe: Jocó bácsi érzékenyít.

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus (0 )