Gold Talent: unalom ellen való orvosság

Gold Talent: unalom ellen való orvosság

Mozgalmas hétvégét szervezett a Csomópont, a Sződliget utcába látogattunk, az ország minden tájáról érkező fiatal tehetségek társaságában töltöttük az időt. Pénteken este összefutottunk Merics Nikolettel, az Arany Violin Énekverseny győztesével és a többi döntőssel, táncikáltunk a CsiniBabák subidubijára, vasárnap pedig régi ismerősként köszönthettük azokat az ifjú pályázókat, akik végül bejutottak a szintén sokfelől verbuvált Gold Talent mezőnyének döntőjébe.

Itt már nem csak énekelni lehetett, voltak szép számmal táncosok is, egy debreceni úr pedig füttymutatvánnyal jelentkezett.

Ne szaporítsuk a szót, a zsűri (Barabás Bea, R. Kárpáti Péter, Horváth Tibor, Jónás Krisztián, Mező Tibor Justin) meghozta döntését, és mielőtt átadták a kis szobrocskákat, a Roma TV oklevelével jutalmazták az egri Gold Talenten jól teljesítő táncosokat, Farkas Vivient és Farkas Armandot. Ugyanúgy oklevelet kapott a káli “kiscsillag”, Váradi Éva (akiről rövid portréfilmet is közlünk lentebb) és a Memi művésznévre hallgató fiatalember, aki tüzes énekléssel vétette magát észre.

Hangszeres kategóriában a gitáros-énekes, Balogh Miklós szerezte meg az első helyet, ő vehette aztán át a fődíjat is Karacs Miklóstól, a Csomópont Tehetséggondozó Egyesület elnökétől. Ének kategóriában a kerületi kötődésű Szitai Ferenc lett az első, a Rákospalota Fejlődéséért Egyesület különdíját Jávori Valentina kapta, a debreceni Pap Józsefet egyéb kategóriában találták a legjobbnak.

Elképesztő sebességgel pörögtek az események a Csomópont udvarán, egymást érték a változó minőségű produkciók, volt, aki nagyon tehetséges ugyan, de rossz napot fogott ki, másokat feldobott az, hogy közönség előtt léphetnek fel, inspirálta őket a versenyhangulat. Akadtak a végén csalódottak is, de ez így szokott lenni. Közéjük tartozott az a csepeli vízműves operátor, akit párja a három és fél éves gyermekükkel kísért el a Sződliget utcába, egy Chris Norman-számot énekelt, de nem jutott be a fináléba. Péter Attila azt mondta, nem szegi kedvét a kudarc, megpróbál ráerősíteni, legközelebb nagyobb energiákkal vág bele. Baráti társasággal szokott énekelni, egy ilyen verseny pedig arra jó, hogy szondázza a saját énektudását.

Érdekes volt Napsugár Anna és Németh Zsuzsi produkciója, melynek során jelnyelven is tudatták a közönséggel érzelmes daluk tartalmát. Voltak olyan mondatok, amelyek megragadtak a mélytudatunkban. Az egyik gyerek arról az ötmillió magyarról énekelt, akiket “nem hallgat meg a nagyvilág”. Ezt lefordítottuk úgy, hogy sokan jöttek versenyezni olyan társadalmi helyzetből, ahol eleve hátrányban vannak, ha a karrierről kezdenek álmodni. Nem mindenkinek áll azonnal rendelkezésére tánc- és énektanár. A hatéves Váradi Éva például a Youtube-ról lesi el a különös táncmozdulatokat. Képzeljük el, hogy táncolna, ha valaki még tanítaná is!

R. Kárpáti Péter író, dramaturg a zsűri elnökeként arról beszélt a döntő végén, csak az számít, hogy amikor valaki fölmegy a színpadra, megfogja-e a nézőt, vagy unalmat vált ki. – Azért jöttem – mondta R. Kárpáti -, hogy megnézzem, ki az, aki annyi pluszt tud hozzáadni a produkcióhoz, hogy közben ne unatkozzak.

Mező Tibor Justin arról beszélt, hogy a közönséget soha nem lehet átvágni, a legfontosabb az alázat, senkinek ne legyen két sikeres fellépés után nagy az arca, mert hamar kiderül róla, ha alibizik. A zsűri tagjai nem kímélték azokat, akiken észrevették, hogy nem hozták a tőlük elvárható biztos formát. A Memi művésznevű fiatalember, aki Heves megyéből érkezett, túlságosan indiszponáltnak bizonyult, amit Horváth Tibor szóvá is vett. A megszeppent versenyző a döntő zárószakaszában aztán beleadott apait-anyait, és végül oklevéllel jutalmazták a fáradozását.

A Gold Talent-ről számos fényképet közzétettünk Facebook-oldalunkon. A pénteki nap eseményeit rögzítettük, a CsiniBabák vérlazító dala itt nézhető meg, Jónás Dóra Anna itt adja elő Romhányi József híres interjúját, amelyet a farkassal készített egykor a Bárányújságnál dolgozó kollégánk.

De azt, hogy mi történt vele az interjú megjelenése után, nem tudjuk megkérdezni, mert a farkas megette. (PP, 2017. július 16.)

(A nyitóképen a fődíjas gitáros-énekes Balogh Miklós látható, a középső képen Jávori Valentina és társai veszik át a díjakat. A hétvégi eseményen készült összes fotónk letölthető formában itt érhető el.)

(A csomópontos közösség 30 ezer forint adományt gyűjtött össze a hétvégén Szikszai Szintia gyógykezelésének támogatására. A kislányról és édesanyjáról, Bíró Evelináról itt írtunk. – forrás: Karacs Miklós)

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus (0 )