Szlatényi Mária útja

Szlatényi Mária útja

Január tizedikén jöttek be ’45-ben az oroszok, én 14-én születtem. Anyuék lenn voltak a pincében, pár utcával arrább, az Orsova (ma Régész) utcában. A világra jövetelemkor egy kárpátaljai orvos, tiszt segített a szülésnél, nem tudom, hogy Futó néni, a bába éppen hol volt akkor, talán másik szülésnél.

Így kezdődik Szlatényi Mária története. Pestújhelyen vagyunk, együtt lakott a család. A házat az anyai nagypapa, Apáthy Frigyes minisztériumi hivatalnok építtette, akit aztán a háború után kiforgattak a nyugdíjából, a Régész utcai házat pedig államosították. Szlatényi nagypapa főjegyző volt, szolgálati lakásban élt a családjával. Az ő sorsa 1944. szeptember 18-án pecsételődött meg, amikor a régi Andrássy Gyula utcai községháza-épület udvarán felrobbant egy közel egytonnás légiakna. A főjegyzőt a tragédia után lemondatták (az Emlék téri robbanásról itt írtunk), rágalmazták is az óvodára esett bomba miatt, amit ő hozatott vissza a határból a községháza udvarára, hogy felügyelje a helyi tűzoltó.

– Az a tűzoltó – kommentálta a halálos áldozatokkal járó tragédiát az unoka –, akire rábízták, hogy őrizze, kitalálta, hogy hatástalanítani fogja. Várták ugyanis előzőleg a tűzszerészeket, de nem jöttek. Elkezdte piszkálni, és fölrobbant. A nagypapát vádolták miatta, ez lehetett az oka, hogy később agyvérzést kapott. 47-48 fordulóján leváltották, 50-ben pedig, amikor létrejött Nagy-Budapest, a szolgálati lakását is el kellett hagynia. Ekkor költözött össze az Apáthy és a Szlatényi család.

PC-hőskor Commodore-gépekkel

Mária bátyja építőmérnöknek tanult és az UVATERV-nél helyezkedett el. Amivel ki is jelölte lánytestvére útját, aki szintén a reáltantárgyakat részesítette előnyben.

– Matematika-fizika szakon végeztem az ELTE-n.

Nehéz volt akkoriban ebben a szakirányban tanulni, szervezés-számítástechnika területen helyezkedett el. Hatvannyolcban, Magyarországon! A korabeli gépekkel, amelyekbe lyukkártyán vitték be az adatokat, főként statisztikai, egyéb műszaki, sok számolást igénylő feladatokat oldottak meg. Mária dolgozott a Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetében és a KSH-ban is. De a számítástechnikai igazgatóságon gépet is alig láttak. Később a Típustervező Intézetben valamelyest javult a helyzet, mert kezdték megérezni, hogy a gép az adminisztrációs programokkal hadra fogható. A hetvenes évek végén már több variációt modellező számításokat készítettek vele.

Nem volt egyszerű időszak

– A Finomkerámiai Művek számítóközpontjába kerültem – jegyezte meg házigazdám. – A Kőbányai Porcelángyár anyaggazdálkodási rendszerét számítógépekkel láttuk el, és már rendelkezésünkre álltak a PC-őskor C64-ei (a Commodore 64 memóriájának nagyságáról kapta nevét, 64 kilobájtos volt – A szerk.) Szervezéssel foglalkoztam, az adórendszer ügyeit vittük, tervezni segített a program. A férjem a telefongyárban kezdett dolgozni, majd az SZKI -ban volt osztályvezető, és kiközvetítették az NSZK-ba – devizáért – többedmagával. Amerikai munkára is ráállították, 87-88-ban a tengerentúlon a Novotrade dolgozójaként vállalt munkát, a Quattro táblázatkezelő programot fejlesztették ki! A pestújhelyi házat azután vettük, hogy befejezte az amerikai munkáját. De nem érezte jól magát itthon, vissza akart menni.

Nehéz volt feldolgozni

Az újabb kaliforniai menetre a család is vele tartott, Santa Cruzban voltak két évig. 1990 karácsonyán Mária férje meghalt. Infarktusa volt, miközben az Epsonnak dolgozott. Túlhajszolta magát, és nem engedte, hogy kivizsgálják.

– Nem volt egyszerű időszak – idézte föl a nehéz napokat Mária. – Előtte Amerikában hitelre vettünk házat, kinn voltak velünk a gyerekeink is, oda jártak iskolába, a lányom érettségi előtt állt. Ő végül kinn maradt, ott járt egyetemre is. Én a két fiúval hazajöttem, egy bankban dolgoztam. Nem igazán tudtam feldolgozni a férjem elvesztését. Minden összezavarodott, rejtélyes betegségeim lettek. Így tört rám a rendszerváltás. Az tartotta bennem a lelket, hogy a fiúk rám voltak bízva. A betegeskedés aztán egészen addig eltartott, amíg a kisebbik fiam is lediplomázott. A nagyobbik informatikus lett, Kanadában végzett, a kisebbik a műegyetemen terméktervezést tanult. De aztán elment Izraelbe hajóra dolgozni. Hogy kikössön végül Új-Zélandon, ahol az élettársa egy dél-afrikai lány volt. Beiratkozott végül az építészmérnöki karra, Rómán és Grácon át Zürichbe jutott el, négy éve ott él. A nagyobbik fiam viszont az öccse meglátogatása után Új-Zélandon maradt a feleségével. Ilyen viharokon mentünk át, nemzetközivé vált a család. Négy unokám van, de mivel messze vannak a gyerekek, Skype-nagymama lett belőlem.

Profi helytörténet lett belőle

Voltaképp itt jutottunk el történetünk apropójához. Mária nevével először a Pestújhelyi Közösségi Ház Családok a falon című igen szellemes tárlatán találkoztunk. Szlatényi Mária Muzsayné Lévay Terézzel gyűjtötte össze a pestújhelyi családok történetéhez legjobban kapcsolódó képi anyagot, s a pompás tablókat ízléses, tömör szövegekkel látták el. A családtörténeti kiállítás talán az egyik legnépszerűbb akció volt Pestújhelyen.

– A helyi ügyekre koncentráló Pátria Egyesület alapító tagja voltam – adta a kiállítás születésének magyarázatát Szlatényi Mária. – Beléptem a KDNP-be, civil ügyekkel kezdtem foglalkozni. Egy idő után rá is értem, mert nyugdíjba vonultam. A közösségi házban Nagy Edit szervezett érdekes tematikus kiállításokat, minket is kapacitált, azt javasolta, gyűjtsük össze a jellegzetes tárgyakat, dokumentumokat. Kapóra jöttek a Pestújhely 100 éves program rendezvényei. Terézzel, aki szintén ős-pestújhelyi, azon kezdtünk tanakodni, mi lenne, ha azoknak a családoknak a történetét dolgoznánk fel, amelyek tagjai itt telepedtek le, és ma is itt élnek a leszármazottaik. Csak azokhoz kopogtattunk be, akiket ismertünk. Ez ugyanis bizalmi dolog. Képeket, történeteket bíztak ránk. Profi helytörténeti munkát kellett végeznünk, de úgy, hogy levéltárba nem mentünk. Buza Péter könyvét és a régi „Ezüstkönyvet” használtuk, meg a Pestújhelyi Napló és más helyi újságok közleményeit. Először 16 tablót készítettünk. Kölcsönkaptuk a családok régi fényképeit. Sokan húzódoztak, és nem akartak „szerepelni”, de aztán látták, hogy milyen mutatós az anyag, és akkor már maguktól jelentkeztek, hogy ők is szeretnének ott lenni. Nőtt az érdeklődés, ezért úgy döntöttünk, legyen második kiállítás. Ebből lett a Családtörténet képekben elbeszélve.

Régi családi kép a pompás kiállításon

Hogy mi mindenről volt még szó, amikor Szlatényi Máriával találkoztunk? Kínlódásokról, árulásokról, intrikákról, sok más közös nyavalyánkról is. De nem most van itt az ideje annak, hogy ezekről pontról pontra beszámoljunk. (PP, Rab László, 2020. február 5.)

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (1)
  • comment-avatar
    Fábián Ferencné 5 hónap

    Érdeklődéssel olvastam ezt a különleges élettörténetet is .

  • Disqus ( )