Vásár után okos a paraszt

Vásár után okos a paraszt

Beszélgetés Pintér Gáborral

A Fidesz minden választókörzetet érintő vereségéről, az ide vezető okokról cseréltünk eszmét Pintér Gábor ügyvéddel, a párt XV. kerületi választókerületi elnökével, aki október 13-a után elköszönt a helyi közgyűléstől, immáron a Fővárosi Közgyűlésben politizál. A beszélgetésre január 23-án került sor a Nyitott Ajtók 15 újpalotai irodájában.

Az októberi választások után még hetek múlva is kinn voltak a kampányplakátok, az önére az volt írva, hogy A XV. kerület többet érdemel. Fölkaptam rá a fejem, mert ez október 13-a után már egészen mást jelentett, mint azt megelőzően. Jó volt így ez a szlogen?
A szlogen megtalálása apróbb szelete volt csupán a kampánynak, aki itt él, ügyeit a kerületi intézményekben intézi vagy az utcán járva tapasztalatokat szerez, pontosan tudta, hogy mit akartunk vele mondani.

Sokan úgy fordították le, hogy ez inkább az ellenfeleikre vonatkozik. Náluk érdemel többet a kerület…
Ezzel valójában a köztisztaság állapotára, a bölcsődék, az óvodák vagy az egészségügyi intézmények helyzetére utaltunk. Az utakat, járdákat néztük, amikor azt mondtuk, hogy a meglévő állapotoknál sokkal többet érdemelne a kerület, ezt akartuk érzékeltetni…

A plakát

… föltételezték a választókról, hogy ennyi minden eszükbe jut egy ártatlannak tűnő szlogen kapcsán…
Ez egy ilyen tipikus mondat volt. Nem ebből a konkrét szólásból kellett mindezt felépíteni, de számos kiadványunkban, Facebook-üzenetünkben, videónkban visszaköszönt. A plakát nem bírt el ennél bővebb kifejtést.

Na most a szlogen nem nagyon jött be, kifejtetlen és kifejtett formában sem, mert az eredmény azt mutatja, hogy a választók nemet mondtak rá. Majdhogynem történelmi léptékű vereséget szenvedett a Fidesz. Mind a tizennégy körzetet elvesztették, ön pedig személy szerint alulmaradt a polgármester-választáson. Olyan körzeteket is elveszítettek, amelyek hagyományosan fideszes zónának számítanak.
Volt már rá példa korábban, igaz, akkor még 17 egyéni körzet volt, nem pedig 14. 2002-ben is elveszítette a Fidesz az összes egyéni körzetet, akkor a Hajdu László vezette MSZP vitte el valamennyi körzetet. Abban az időszakban nem hat, hanem 11 kompenzációs mandátumot osztottak ki. Arra viszont, hogy ennyire kevés mandátumot szerezzünk, még nem volt példa. De 2002-ben 28 mandátumért versenyeztek a pártok, most pedig húsz mandátum volt a tét. A szavazatszámokat tekintve nem szerepeltünk rosszabbul, mint a korábbi választásokon, volt például olyan körzet, amelyben nyertünk 2014-ben, most pedig ahhoz képest tovább tudtuk növelni 100-200 szavazattal a támogatottságot, de ez mégsem volt elég. Azt is tudni kell, hogy minden körzetben két-két komolyabb induló, egy fideszes és egy ellenzéki szállt harcba, ez se nekünk kedvezett. Miként az sem, hogy öt évvel ezelőtt más választási részvétel mellett születtek meg az eredmények. 2014-ben 40 százalék alatti volt a részvételi arány, most ugyanez 50 százalék volt. A több szavazat nem jelentett százalékosan jobb eredményt.

Sikerült-e már megfejteni a vereség fő okait? Ki lett-e mindez beszélve a Fidesz kerületi közösségeiben?
Nyilván elemezzük az eredményt, és nem csak itt a kerületben, de országos szinten is. Ha országosan a Fidesz jelöltjei mindenhol nagyon jól szerepeltek volna, és a fideszes jelöltek csak itt buktak volna el, akkor biztosan csak helyben lehetne keresni a vereség okát. Ha abból indulunk ki, hogy a fideszes jelöltek országos szinten, tehát nem csak itt vagy a fővárosban, hanem más vidéki helyszíneken is vereséget szenvedtek, akkor ebből arra kell következtetnünk, hogy van helyi szinten túlmutató oka is a vereségnek. De mivel ennek ellenére voltak a Fidesz szempontjából is meglepő győzelmek, ilyen például Nyíregyháza, az mégis azt mutatja, hogy lehetett jól csinálni. Nehéz kielemezni, hogy pontosan mi az, amiről az országos közhangulat tehet, és mi az, ami konkrétan, helyben az egész kerületre vagy egy-egy szavazókörre érvényes.

Ez nagyon jó önfelmentésnek is, mert például el lehet azt mondani, hogy a Borkai-ügy befolyásolta a pécsi, a miskolci választókat meg a budapesti kerületeket is, ezért nem tudott a Fidesz olyan sikereket elérni, mint öt évvel ezelőtt. Konkrétan fölmerült-e az, hogy mit rontottak el a XV. kerületben?
Ez nem önfelmentés. Elkövettünk hibákat, de inkább úgy mondanám, hogy voltak téves kiindulópontjaink. Ha az ember várat próbál építeni, és rossz az alap, akkor nem lehet sikeres várépítést véghezvinni.

Mi volt a téves kiindulási pont?
Még nem jött el a pillanat, hogy ezt a széles nyilvánossággal megosszam. Látunk olyan hibákat, amelyeket a kampány során elkövettünk, és voltak olyan téves helyi alapfeltevéseink, amelyekről utólag bizonyosodott be, hogy téves volt. Egy szólást tudnék ezzel kapcsolatban említeni: vásár után okos a paraszt. A kampány előtt és alatt mindenkinek nagyon jó ötletei és elgondolásai vannak, csak hát ezeket sem tesztelni, sem lemérni nem lehet, nincs kísérleti laboratóriumunk. Itt egyszeri és megismételhetetlen a kísérleti termék eredménye. Ez lett most a végeredmény, mást nem lehet mondani.

Én azt mondom, hogy a költségvetés tavalyi hosszú blokkolása súlyos tévedés volt.
Tudom, sokan állítják ezt a baloldalon, de semmilyen elemzésünk nem igazolta, hogy csak emiatt vesztettünk.

A költségvetés minden kerületi állampolgár érdekét szolgálta, ezért volt fölösleges oly hosszú időn át akadályozni.
Olyan túlárazott tételek voltak benne, amelyeket semmilyen körülmények között nem tudtunk megszavazni. A baloldal is okosan használta a költségvetési fegyvert…

Baloldal? Van olyan, itt helyben is, hogy baloldal meg jobboldal?…
Befejezném…

Nem szeretnék abba a hibába esni, mint az M1-es kolléganő Karácsony Gergellyel, de szóváteszem, szeretnek itt a kerületben úgy gondolkodni, hogy van a régi baloldal, és van velük szemben a Fidesz-vezette konzervatív tömb. Nem tudom, hogy a valóságban így van-e még.
Akkor pontosabban fogalmazok. Úgy láttuk, hogy az előző ciklusban a polgármesteri vezetés tudatosan olyan költségvetési előterjesztéseket tett, amelyekről előre lehetett tudni, hogy nem fogjuk megszavazni. Nem volt érdekük olyan költségvetést készíteni, amit mi is tudtunk volna támogatni. A kampányuk fontos részévé vált, hogy a hétfős Fidesz akadályozza a költségvetés elfogadását. Tehát harmadannyi képviselő blokkolni tudta a többséget (mert a függetleneket is maguk mellé tudták állítani a szavazásokon – R.L.).

Zinovjev és Kamenyev

Érdekes, hogy évek óta személyekhez kötik a politikai kudarcokat vagy a sikerek elmaradását. Hol Hajdu László, hol Németh Angéla volt az akadályozó személy, de a legtragikusabb az, ami a Lamperth Mónika elleni küzdelem végén történt. Lamperth Mónika ellen ön személyesen is teljesen hatástalan, majdhogynem csupán szóbeli küzdelmet folytatott, majd eljött az október 13-a, és a jegyző – a sors furcsa fintora – saját akaratából távozott. Ezt hogyan élte meg?
Soha nem mondtuk, hogy Lamperth Mónika egy személyben az akadálya bárminek a kerületben. Pusztán annyit állítottunk, hogy elsősorban pártpolitikai feladatokat hajt végre.

Melyik párt akaratát hajtotta végre? Jegyző volt. A törvényesség őre.
Volt olyan újság, például a Magyar Hírlap, amelyik lehozta, hogy nyíltan pártpolitizál. Született aztán egy elsőfokú ítélet, amelyben elmarasztalták a Magyar Hírlapot a bíróságon…

…hogy ez nem igaz.
A jogerős ítélettel már kevesen foglalkoztak. Lamperth Mónikát Hajdu László polgármester nevezte ki…

Hogy ez így legyen, az Fidesz-találmány volt.
Ha egy párt erőteljesen támad egy politikai szereplőt, az generálja azt az ellenreakciót, hogy meg kell védeni. Ez akár még természetes is lehet. Mi erőteljesen támadtuk Lamperth Mónikát, Németh Angéla is erőteljesen védte Lamperth Mónikát és a jegyzői pozíciót. A választásokkal ez lezárult, Lamperth Mónika el tudott menni nyugdíjba. Elég fura lett volna, ha ezt két hónappal a választások előtt teszi meg.

Azért akaszkodom bele ennyire a személyek elleni küzdelembe, mert ez folyamatos része a helyi Fidesz politizálásának. Hol a jegyző volt az akadálya a boldogulásnak, hol Németh Angéla, a legújabb időkben pedig már a “polgármester fia”. A Fideszben van egy tévképzet, amikor azt hangsúlyozzák, hogy egyvalaki képes megakadályozni a politikai sikert. Ez a múlt század harmincas éveinek bolsevik hagyományait idézi, amikor kiderül, hogy Zinovjevvel gond van és ezért el kell távolítani a hatalomból. Zavarba ejtő.

Zinovjev elvtárs mellett Kamenyevről se feledkezzünk el. A kerület fejlődése szempontjából semmilyen hatása nincs annak, hogy Cserdiné Németh Angéla fia, Mihály Gergő betölt-e külsős bizottsági tisztséget vagy sem. Nem ettől lesznek az utcák rendezettebbek, kevésbé koszosak és kátyúsak…

…annak azért örülök, hogy kimondta a nevét, mert akadt olyan orgánum, amelyik ezt megspórolta. Ez szintén a múlt század harmincas éveire visszavezethető, de a nácikhoz köthető hagyomány, amikor dehumanizált módon közöltek információkat az ellenfelekről…
…ezek szerint jól jártam el, amikor néven neveztem. A lényeg, hogy nem Mihály Gergő bizottsági tagságán múlik az, hogy az önkormányzat gazdasági társaságai jól működnek-e. Ettől függetlenül ez egy jelenség. Van tizennyolc külsős bizottsági tag, ezek közül a Fidesz a választások után nullát kapott. A mandátumarányunk nem olyan jó, mint a ránk leadott szavazatszám, de ez akkor is szemet szúr. Demokráciában nincs példa rá, hogy a 18 bizottsági helyből semmit se kapjunk. Ha a 18 hely közül egyre a polgármester asszony a saját fiát jelöli, akkor viszont össze kell kapcsolni a két esetet. Finoman szólva is pofátlanság, ami történt.

Beszélt már Mihály Gergővel bizottsági tagság ügyben személyesen?
Nem.

Az újpalotai nyitott napon ott állt mellette fél méterre.
Köszöntünk, kezet is fogtunk, nyilván erről az ügyről nem beszéltem vele.

Miért nem szokás beszélni és vitázni azokkal, akikkel bajuk van?
Most az, hogy ha én itt az utcán négyszemközt megbeszélném, akkor mennyivel jutnánk előre? Ők döntötték el, hogy a Fidesz a 18 helyből nulla pozíciót kapjon. Azt is ők döntötték el, hogy Mihály Gergő megkapja ezt a helyet. Nem kérdezték meg előtte a véleményünket.

Nem akadékoskodnék, de egy huszonéves fiatalemberről van szó, éveken át ifjúsági önkormányzati polgármester volt, aktívan részt vett a kerület életében, bizottsági tagságának megfelelő irányú tanulmányokat folytat. Nem lehet a személye annyira problémás, hogy ekkora vihart kelljen körülötte kelteni. Ez az egyik. A másik: egy olyan párt képviseletében mondja, hogy nem vették figyelembe az elgondolásaikat, amelynek volna azért néhány olyan, az ország sorsát érintő döntése, amelynek meghozatala előtt a kutyát se kérdezték arról, vajon akarják-e az ellenfelek vagy sem.
Érdekes, hogy amikor itt, a kerületben valami fölvetődik, bármilyen kritika, akkor mindig előhúzzák a mellényzsebből a Fidesz országos politikáját, és akkor ez a válasz.

Na de hát mit húzzunk elő?
Ha jogos a kritika, elfogadom és kijavítom. Ha nem jogos, akkor elmondom, nem országos érvekkel, hanem itteni példákkal, hogy fiúk, lányok, országos példát hoztok, de az itt nem így van. A kritika, aminek kerületi közéleti vonatkozásai vannak, vagy jogos, vagy nem jogos. Ha jogos, változtatni kell rajta. Ha nem, akkor viszont nem kell országos érvekkel előállni. Ami itt, helyben van, és szóvá tesszük, azt kerületi tényekkel és ismeretekkel lehet cáfolni. Nem országos példákkal.

Tennék egy ünnepélyes ajánlatot a Mihály Gergővel lefolytatandó vitára. Itt, a Nyitott Ajtók 15 közösségi terében lenne, ahol most beszélgetünk, én leszek a moderátor. Fölvetjük a kérdéseket, és megbeszéljük nyilvánosan, kinek mi a baja. És ezzel véget vetünk a himihuminak, az ide-oda elküldött sanda nyilatkozatoknak.
Én ezt abszolút pártolom, de a vitát a polgármester asszonnyal kellene lefolytatni, nem pedig Mihály Gergővel. Mert ennek az ügynek nem a polgármester fia a központi szereplője…

De hát ő egy felnőtt ember, és a véleményét, miközben az ügyéről írogatnak, soha nem kéri senki. Pedig hát róla van szó.
Rendben van, de nem ő jelölte saját magát külsős bizottsági helyre, hanem az édesanyja, és nem ő döntött úgy, hogy a Fidesznek nulla hely jusson. Ezeket a kérdéseket nem Mihály Gergőnek kell feltenni, hanem a polgármester asszonynak. Nem zárkózom tehát attól el, hogy Mihály Gergővel leüljek, de a valódi kérdéseket nem neki kell feltenni. (A kérdést feltettük a polgármesternek, a válasz cikkünk végén olvasható – R. L.)

A kampány során számos alkalommal kaptam ajánlatot öntől is, Lehoczki Ádámtól is arra, hogy támogassam a kamu és lejárató hírekkel operáló, nevében is eléggé fura Palotai Poloska oldalt, amelyet nyilvánvalóan az ellenfél lejáratására szerveztek.
Ez technikailag úgy történhetett, hogy rámentem erre az oldalra, találtam ott humoros és vicces bejegyzéseket is, és van ott egy olyan gomb, hogy ajánlás az ismerősöknek. Három kattintással valamennyi ismerősömnek ajánlani tudtam ezt az oldalt. A másik négyezerkilencszáztíz ismerőssel együtt kaphatta meg az ajánlást. Mondom, azért, mert időnként jókat tudtam nevetni a bejegyzéseken.

Az annyira vicces, hogy az ellenfél testalkatára vonatkozó képeket tesznek fel, és alatta elképesztően ember alatti komment-erdő jelenik meg?
Nem mondom, hogy minden egyes bejegyzés kiváltotta a tetszésemet, de voltak ott humoros mémek is. És feltűnt több olyan kép, ami a kerületi köztisztaságra vonatkozott. Azt láttam, hogy fölkerült erre az oldalra egy kupac szemét, és amikor két nap múlva arra mentünk, már nem lehetett ott látni. Mert eltakarították. Amikor tehát ilyen képek kerültek ki, a városvezetés vagy a Répszolg cikisnek érezhette…

Ha ismerősök vagyunk, maga is ismerősöm nekem. Hány olyan ajánlatot kapott eddig tőlem, amiben arra kértem, hogy bizonyos fajta oldalakat támogasson?
Nem tudom.

Utána tud nézni: nem fog találni ilyet. Ha én ajánlok valamit, egészen biztos vagyok benne, hogy tudom, ki a működtetője. Tudom azt is, hogy az megbízható-e vagy sem. Nem hozhatom kényelmetlen és kellemetlen helyzetbe azokat, akik ismernek engem. Ezt csak úgy mondom.
Ez is egy álláspont. Én elmondtam, hogy jártam el.

Volt-e a Fidesznek valamilyen köze ennek az oldalnak a létrehozásához, működtetéséhez?
Nem.

Volt-e a Fidesznek köze a hamis, szintén az ellenfeleket lejárató szórólapok készítéséhez, terjesztéséhez?
Nem volt, erről nyilatkoztam a HVG-ben is.

Utazás előtt

Járt-e már Felcsúton? Mostanában.
Még soha.

Elmeséljem, milyen? A stadiont és a miniszterelnök házát mindenképpen érdemes megnézni. Oda szokták rendelni a választókerületek vezetőit, hogy értékeljék a választáson történteket. Van már időpontja?
Van. Az elemzésekkel készen állok, csak még nem nyilvánosak.

Februárt írunk. Ha oly sokáig vár, elfelejtjük az egészet.
Ha a miniszterelnök úr nem kér bennünket arra, hogy az elemzést végezzük el, akkor is megcsináltuk volna. Minket is elemeznek mások, a Fideszen belül is, mert kívülről minden másnak tűnik. Sporthasonlattal szólva: amikor sakkozunk, kívülről mindig más egy mérkőzés, mint játék közben. Fontos tehát, hogy mások is elemezzenek bennünket. Aki aztán döntéshozatali pozícióban van, a végén összeveti a különböző elemzéseket. Abból lehet majd egyéb következtetéseket levonni.

A kampány azzal kezdődött tavaly nyáron, hogy megszületett egy önt érintő jogerős bírósági ítélet egy rágalmazási perben, most pedig azt várjuk, hogy Orbán Viktor megköszönheti a fáradozását a helyi Fidesz élén. Fél év telt el a két említett mozzanat között. Én azért szurkolok, hogy megmaradjon a lehetősége arra, hogy rendbe tegye a szétzilált Fideszt a kerületben. Isten őrizz, hogy kimondjam, szurkolunk azért, hogy Pintér Gábort lapátra tegyék.
Nincs azzal semmi baj, lehet ezért is szurkolni. Szeretem a focit, nem haragszom arra, aki a másik csapatnak szurkol, soha nem volt bennem e tekintetben agresszió. Vannak azért páran, akik azért szurkolnak, hogy maradjak. De hát ez most nem teljesen az én döntési kompetenciám.

Elmondhatom én is, hogy szerintem mi volt az oka a Fidesz nem csak tavalyi, de korábbi vereségeinek is?
Valóban sok választást éltünk meg másfél év alatt. Pontosan négyet.

Amiből három vereség fűződik az ön nevéhez, mert az EP-választásnak úgymond nem voltak helyi vonatkozásai.
Hogyne. De ha fogunk egy számológépet, és megnézzük, hogy azok a pártok, amelyek az önkormányzati választáson együtt indultak, azt látjuk, hogy a Fidesz helyben jóval kevesebb szavazatot kapott, mint az együtt induló ellenzéki pártok. A Fidesz Budapesten 41 százalékos eredményt ért el az EP-választáson. Ha kétosztatú a játék, amelyben van egy fideszes meg egy nem fideszes jelölt, akkor a 41 százalékra sokat kell dolgozni azért, hogy 50 százalék fölötti eredményt lehessen elérni. De kíváncsian hallgatom a véleményét, ami a vereség okaira vonatkozik.

Azért vesztettek, mert nem építettek valódi közösségeket, és nem tudtak kellő súlyú pozitív ajánlatot tenni a választópolgároknak. Elhitték azt, amit a Fidesz az országos politikájával csinál. Ennek lényege, hogy diszkriminatíve kiválasztok személyeket vagy társadalmi csoportokat, jól megsorozom őket, és negatív üzenetekkel látom el a híveimet. Ami az országos politikában évtizede működik, nem működött itt a kerületben. Mondom én.
Minden véleményt tiszteletben tartunk. Több olyan összejövetelünk volt a Fideszben, amelyeken sokat beszélgettünk a választási eredményekről. Sok-sok vélemény fogalmazódott meg. Ezek egy részét elfogadtuk és beépítettük az elemzésünkbe. Voltak aztán olyanok, akikkel nem értettünk egyet, amikor az okokat számba vettük. Sok emberrel találkoztunk. Ha korábban összefutunk, talán fel tudtuk volna használni a maga véleményét is. (PP, Rab László, 2020. január 31.)

*****

Cserdiné Németh Angéla polgármester nyilatkozata

Rab László beszélget Pintér Gáborral a Fidesz 2019-es vereségéről, amelyet az önkormányzati választáson szenvedtek el.
Cserdiné Németh Angéla

“A fiammal kapcsolatos ügy a lejáratásomat célozta, a képviselő-testület nem kifogásolta a külsős bizottsági tagságot. Érdekes, hogy amikor Mihály Gergő középiskolás korában a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat polgármestere volt, és a GYIÖK aktivistáival kitették a lelküket a kerületért, Pintér Gábornak még nem volt kifogása ellene. A propagandalapjaikban vették elő a témát, hogy utána gyalázni lehessen engem a baráti oldalaikon. Ezt a forgatókönyvet alkalmazzák akkor is, amikor meglátnak egy kupac szemetet, milyen jó utána velem meg a „tehetetlen, szemetes kerülettel” példálózni. Pintér Gábor nyugodtan rákérdezhetne a GYIÖK berkeiben, hogyan vélekednek a fiatalok arról, hogy a Fidesz el akarja őket marni a politikától. Arról is tudnék mesélni, hogy hány külsős bizottsági helyet kaptunk 2010 és 14 között, amikor a Fidesz vezette a kerületet (egyet sem – a szerk.). De a „polgármester fia” apropóján azt is megkérdem: most akkor elkezdünk egymás rokonaival, barátaival érvelni és szórakozni? El fogjuk mondani, hogy kinek hogyan ment tönkre a házassága, ki hogyan, milyen körülmények között került arra a posztra, amin éppen van? Csak azért, hogy a másikon üssünk egyet? A választók október 13-án arra is választ adtak, hogy ebből a személyeskedő, az ellenfél lejáratását célzó politizálásból itt a kerületben nem kérnek. A piszkálódás helyett lehetne most is a költségvetési tervekhez javaslatokat benyújtani, nehogy úgy járjunk, mint tavaly, amikor mindig utólag derült ki: mindenben megtalálták a kifogást. Lehetne egy kicsit többet dolgozni. Messzebbre lehetne vele jutni.”

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (1)
  • comment-avatar
    Bódis Gábor 4 év

    Olvastam a cikket,”interjút”.A véleményem az,hogy ez az (ember)nem paraszt,hanem bunkó!A parasztnak nagyobb értelmi képessége van,mint a DR.Úrnak.Vásárnál a paraszt gondolkodik,a megszólalás elött.

  • Disqus (0 )