Periszkóp horoszkóp – 2019 nyár

Periszkóp horoszkóp – 2019 nyár

Horoszkópunk erőssége nem feltétlenül a tudományosság, ha valakinek nem jön be, ne minket okoljon. A 18-as karikát ezúttal is mellőzhetjük, jóslatunk érvényes gyermekek számára is.

VÍZÖNTŐ (január 21.-február 19.) Könyörgünk, nyár van, nem kéne leállni egy kicsit, legalább augusztusra? Kinek jó ez az örökös rohanás? Miért jó az, ha mások a belüket kilehelve loholnak maga után? Vigyázzon, nehogy őszre elfogyjon a szusz. Töltekezzen, és vegye körül magát fiatalokkal, jobban jár.

HALAK (február 20.-március 20.) Lassan fel kellene venni a rendes csapásszámot, mert a hajó így túl messzire kerül. Vége a felelőtlen úszkálásnak, jönnek a halászok is, ideje búvóhelyet keresni. Egy kis fogyókúra sem ártana, mert így gond lesz a strandon a fürdőruhával. De ne vigye túlzásba, nehogy a végén elfújja a szél.

KOS (március 21.-április 20.) Keresi a bajt, közel a fal, aminek kényelmesen neki tud menni, tudjuk, hogy már viszket a homloka. Csak aztán nehogy úgy járjon, mint az egyszeri zsivány, aki gondosan megtervezte a bankrablást, aztán egyedül kellett akcióznia. Pech, hogy útközben még a személyijét is kiejtette a zsebéből…

BIKA (április 21-május 20.) Ütik-vágják, mint a répát, ne törődjön vele, intrikussal tele a padlás. Vigyázzon a nagy ígéretekkel, kezelje őket óvatosan, nehogy pórul járjon. Szúrja ki a mézes-mázas beszédet, tisztelje az ellenfeleit. Töltse szemlélődéssel a nyarat, ha teheti, horgásszon, és ha kibírja, ne tegyen befőzéses képet a Facebook-ra; ez a hosszú élet titka.

IKREK (május 21.-június 21.) Elodázta a feladatait, most pedig körmére ég a munka. Miközben mások lógatják a lábukat, magának a határidőkre kell sandítania. Jobb időbeosztással mindez elkerülhető lett volna, de most már késő. Csinálja meg, aztán irány Horány. Kezdődjék a nyaralás!

RÁK (június 22.-július 22.) Sok volt a sérülés a tavaszi csatározásokban, a sebeket be kell gyógyítani. Ne számítson túlságosan a háttérre, nyáron úgy otthagyják, mint a pinty. Ne zavarja, ha valaki sportot űz abból, hogy kipécézi magát, nem kell azonnal visszaadni. Tervezze meg a hadjáratot, s olyankor támadjon, amikor nem számítanak rá.

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23.) Tartsa szárazon a puskaport, ne lankadjon, de ne legyen olyan engedékeny sem. Ne dőljön be a hízelgésnek. Van úgy, hogy a pofonokat nem csak kapni, de adni is kell. Legyenek ezek tanító jellegű maflások, hogy a legvadabbak is tanulhassanak belőle. Azokkal, akik hátba támadják, egy percig se legyen kíméletes.

SZŰZ (augusztus 24.-szeptember 23.) Ne higgye, hogy szűnni fog az áskálódás, ne engedjen, mert azonnal kiveszik a kezéből a varázspálcát. Szövetségesei szaporodnak, helyzete erősödött. Éljen a lehetőségekkel, és ne fogja vissza magát. Bízzon a tapasztalataiban, a humorában és a megérzéseiben. Szereti a kemény összeütközéseket? Bőséggel lesz benne része hamarosan!

MÉRLEG (szeptember 24.-október 23.) Kapott egy jókora figyelmeztetést, adjon hálát a sorsnak, és ne hagyja, hogy a problémák ránőjenek az életére. Soha nem a körülmények a hibásak, tenni kell azért, hogy a gödörből kikecmeregjünk. Vigyázzon a titkaira, ne bízza olyanokra, akik visszaélhetnek velük.

SKORPIÓ (október 24.-november 22.) Sok idejét elveszi az intrika, ellenfeleit alábecsülte, ez régi probléma, kedveli az erőtlenek küzdelmét, ami nem acélozza túlságosan a jellemet. A mesterkedések hosszú távon nem hoznak eredményt, játsszon inkább nyílt kártyákkal. És ne törődjön vele, hogy mások osztják a lapot. Jó darabig így marad.

NYILAS (november 23.-december 21.) Véget vetett egy régi kapcsolatának, mert sokat kellett benne alakoskodni. Helyesen döntött, amikor tiszta vizet öntött a pohárba. Most úgy érzi, mindent elölről kell kezdeni. Jól sejti. De hát nem először vág bele ilyenbe. Mondogassa magában, hogy az út a cél. S még véletlenül sem az, hogy megérkezzünk. Az nem kunszt, azt mindenki tudja.

BAK (december 22.-január 20.) Most tényleg mindent át kellett pakolni csak azért, mert a többiek elmentek otthonról? Miért kell mindig helyükre tennie a tárgyakat, miért nem maradhatnak kicsit szanaszét? Nem rendetlenségre van szükség, mert azt nem tudja elviselni. De hagyja néha elveszni a dolgokat. Nincs azokra a régi fényképekre és kegytárgyakra oly nagy szükség, hogy minden nap nézegetni kelljen őket. (PP, Rab László, 2019. július 19.)

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus ( )