A Zsókavár utcai sakálszúnyog

A Zsókavár utcai sakálszúnyog

Egy veszedelmes vadállat letarolta az elmúlt napokban a komplett magyar internetes (tájszólásban: onlány) sajtót, hiába építettünk drótkerítést határainkra, a katasztrófát nem sikerült elkerülni.

Eljött hozzánk a tigrisszúnyog.

Melynek, valljuk be, már önmagában a neve is félelmetes. Nem egyszerűen macskaszúnyog vagy hódszúnyog a neve, amivel bármikor kiegyezhetnénk, nem is mókusszúnyog vagy (vegyünk be a képbe egy dúvadat) rókaszúnyog: a félelmetes bengáli tigris kölcsönözte a nevét ennek a nyári ragadozónak.

Na most nem szeretnénk elviccelni a dolgot, hiszen két olyan kifejezés is van a magyar nyelvben, amelyek hallatán – ha nem itt élnénk – akkor is rögtön tudnánk, hogy magyarok vagyunk. Az egyik egy téli kifejezés (síkosságmentesítés), a másik nyári: szúnyoggyérítés. Benne van, hogy kiirtani ezt az állatfajtát nem lehet, ritkítani talán igen. És most nem mennénk bele a szúnyogcsípések adott négyzetcentiméterenkénti előfordulásának számítási matódusába, mert ahhoz olyan bonyolult képletet kellene alkalmaznunk, amitől a kedves olvasó önmagát karmolná meg.

Node. Elolvastuk a veszedelmes tigrisszúnyogra vonatkozó információkat, már azért is, hogy felvértezzük magunkat a védekezés képességével.

A legfontosabb, hogy meg kell tudnunk különböztetni az őshonos tiszai, neadjisten rákospalotai, különösképp pedig a Szerencs utcai vagy pestújhelyi példányoktól, és most a magasban garázdálkodó újpalotai szúnyogokról (culicidae paskomligeticus) ne is beszéljünk. Nos, az onlány erre vonatkozóan ezt írja: “A tigrisszúnyogot hazánkban viszonylag könnyen el lehet különíteni a többi csípőszúnyogtól, ugyanis ez a faj (tessék figyelni!) nagyon kontrasztos színezetű.”

Arra kérünk most mindenkit kerületünkben, hogy aki a szokásosnál kontrasztosabb szúnyogot lát a karján vagy a nyakán megjelenni, azonnal jelentse a katasztrófavédelemnél vagy ha nincs jobb ötlete, forduljon a bulvármédiához. Esetleg a Magyar Távirati Irodához, mert ezt a szöveget szóról szóra onnan vették át a lapok.

További tanácsok az azonosításra: “A mintegy 5 milliméter hosszúságú imágók fő megkülönböztető jegye, hogy egyetlen fehér csík fut végig a tor háti oldalán”. Reméljük, világos. Ülünk reggeli után a teraszon a Sződliget utcában, és szólunk a nagymamának, tessék már hozni gyorsan azt a mikroszkópot! Minek, kisfiam? Gyorsan meg kell néznünk, nagyi, hogy a tojásai “körülbelül” 1 milliméteresek, ezenkívül sötétbarna vagy fekete színűek-e. Mert azért ez nem mindegy.

Innentől sajnos újra idéznünk kell az MTI-közleményt, mert alapvető információkat tartalmaz a nyár legveszedelmesebb támadójáról. “Tojásai hideg(!!!)- és szárazságtűrők, például használt gumiabroncsok szállítása során vagy (és itt rögtön lepetézünk, ez ugyanis az állami média!) szerencsebambuszok vizében nagy távolságokra el tudnak jutni Délkelet-Ázsiából.”

Puff neki. Az a rohadt szerencsebambusz tehet mindenről. További (blablabla) információ, hogy a tigrisszúnyogot Európában először Albániában mutatták ki 1979-ben (akkor született José Guerra kubai műugró), mára pedig az egész kontinensen megtalálható. A zárómondat: a hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezésében az MTA Ökológiai Kutatóközpontja a lakosság segítségét várja. Szépen vagyunk! Ezt is nekünk kell végül megoldanunk. Mert a számlálás már nem megy, mi?

És akkor mielőtt közreadnánk Nagy Lajos idevágó tudományos leírását, fontos bejelentést kell tennünk. A nyári forróságban, különösen esőzés után újfajta populáció egyedeit fedeztük föl, ami sokkal, de sokkal veszélyesebb a tigrisszúnyognál. Nem egyszerűen csíp, egyenesen harap, mardos, üt, vág és rúg, amikor pedig ledöfi áldozatát, olyan érzésünk támad, mintha lándzsával szúrtak volna hátba bennünket.

Az új faj rendszertani nevére lakossági javaslatot teszünk: ez a Zsókavár utcai sakálszúnyog! Legközelebb pedig elmondjuk, hogyan lehet megkülönböztetni a többitől. (PP, Rab László, 2019. június 25.)

*

Nagy Lajos: Képtelen természetrajz (részlet)

A SZÚNYOG

Nagy Lajos 1934-ben Rosztovban (fotó: Illyés Gyula)

A szúnyog a falusi élet gyönyöreihez tartozik, ezért rokona a légynek, a varangynak, darázsnak, hangyának, harapós kutyának és a döglött macskának. Sőt ugyanez alapon távoli atyafiságban áll a százlábúval is. Tehát a szúnyog azok közé az állatok közé tartozik, amelyek a városi ember számára oly élvezetessé teszik a falusi nyarat. Mert míg kora reggel, mihelyt a nap betekint az alacsony, nedves, vályogfalú és pókhálós falusi szobába, már amennyire annak eblyuk nagyságú ablakán egyáltalán betekinthet, a legyek kezdenek mászkálni a városi ember orrán, szeme héján és szája szélén, és amíg napközben a darazsak csipkedik meg a kertben, amelynek beléndekszagú illatába okvetlenül beleharsog valamely, a közelben rothadó döglött macska szaga, addig estefelé, mikor nevezett városi a ház előtt ülve ki szeretné pihenni a nap gyönyöreit, a talpa alatt varangy vartyog, a füle tövébe pedig szúnyog muzsikál. A szúnyog tehát estefelé jön elő, ő a nap gyönyöreinek, porának, sarának, kukacoszöld gyümölcseinek és kutyaugatásainak a befejezése és betetőzése. Betetőzése, mert valamennyi többinél nagyobb gyönyör; gyönyörűen muzsikál, és jól csíp. A szúnyog az ember fülébe muzsikál, de a nyakát csípi meg. Amelyik nem a nyakát csípi meg, az a keze fejét csípi meg. Mivel azonban több szúnyog muzsikál az ember füle tövébe, s ezek közül csak néhány csípi meg a nyakát, természetes, hogy a keze fejét sem egy csípi meg, hanem több. Tehát egyik a nyakát, másik a keze fejét, harmadik a homlokát, negyedik a képét csípi meg, amikor is egyik, másik, harmadik és negyedik alatt nem egyes szúnyogokat, hanem csapatokat kell érteni. Ez összesen körülbelül néhány ezer csípést tesz ki, azaz a szúnyogok a városi embert nyaralás ürügye alatt esténként szitává csípik. Ez ellen a ravasz városi ember úgy védekezik, hogy rágyújt egy pipa kapadohányra, hogy a szúnyogokat odább undorítsa. Néhány szippantás meg is hozza a kellő eredményt, mert a városi ember elszédül, feláll, és miután lehajolni elfelejt, fejét beleütve az ajtófélfába, beszédül a házba, és belefekszik ágyába. Az ágyban gondosan megvakargatja szép sorjában a csípéseket, sőt a koponyacsontját is véresre vakarja. Ezalatt az ágyában egér rágcsál, az ágya alatt béka brekeg, nyakán pók mászik, a falon pedig százlábú mászik, a beléndekszag pedig a nyitott ablakon keresztül akar hozzá éjszakára bemászni, de nem tud, mert egyrészt oly kicsiny az ablak, hogy nem fér be rajta, másrészt pedig, miként a várból kirohanó őrség visszaveri az ellenséges csapatokat, úgy veri vissza a beléndekszagot a szobából az ablakon át állandóan kifelé rohamozó doh és penészszag, amely a múlt nyártól fogva, amikor is utoljára volt nyitva az ablak, felgyülemlett kisgazdáéknál. 

Mindettől eltekintve, a szúnyog kecses, karcsú állat, a szárnyaival muzsikál, mint a repülőgép a csavarjával, s van egy hosszú vékony szívókája, amelyet tövig döf az áldozata bőrébe, s azzal szívja a vérét, sok uzsorás és munkaadó is megirigyelhetné. A szúnyog színe, ha éhes, szürkéssárga, evés közben rózsaszínű, jóllakott állapotában pedig bíborvörös. Ekkor azonban az áldozata ráüt a saját fejére, s a szúnyog maszattá válik.

(1920)

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus ( )