Páskomliget 6-8: megújul a kicsiny park

Páskomliget 6-8: megújul a kicsiny park

Ilyen volt

Elkezdődtek a munkálatok a Páskomliget utca 6-8 előtti parányi téren, parkosítás zajlik, harmincnyolc év hányódása, felelőtlensége, átgondolatlansága tűnik el a vásárcsarnokkal szemközti helyen, a projekt része annak az újpalotai renoválási programnak, mely az értékes, ám most többnyire parkoló autókkal elárasztott területek felújítására vonatkozik. 

A Páskomliget 6-8 számú ház előtti térség megújítását nemrég harangozták be, az építők azonnal nekiláttak a munkának, március 4-én, hétfőn már a növényeket ültették a Répszolg munkatársai, ott jártunk, megörökítettük a fontos aktust. 

A terecske átépítése nem egy várost vagy városrészt átívelő program, nagyjából tízmillió forintba kerül, csepp a tengerben. A cél, hogy az eddigi átláthatatlan viszonyok (parkolás, hajléktalanok, italozás, szemetelés stb.) enyhüljenek, és persze csökkenjen a környezet lelakása. Erősen kíváncsiak vagyunk arra, hogyan lehet majd megőrizni a rehabilitált területet. Mutatkozik-e majd erre elegendő hajlandóság? 

Most ilyen

A felújítás után padok is lesznek a téren, de nem olyanok, amelyeken el lehet terülni, most már ilyenekre is gondolni kell. Kukákból is több lesz, mint eddig. Találkoztunk a virágültetés idején az ötletgazdával, Szilvágyi László önkormányzati képviselővel, aki a bizonytalan pontokat kereste a felújításban, és már rá is talált egyre. Az új fákat jó egy köbméteres konténerben helyezik el, melynek a peremére lehet könyökölni, ez csábító lehetőség az italozó polgártársnak a szemetelésre. Meg kell oldani, jegyezte meg Szilvágyi, és azt is elmondta, a virágokkal, bokrokkal beültetett új részeket a kutyáktól és a kutyásoktól félti a legjobban. 

Majd meglátjuk. A következő zóna, amelynek rendezésére sor kerül, kissé fentebb, a gyógyszertár előtt található. De ne rohanjunk ennyire előre, hadd fejeződjék be a ‘Páskom 6-8’ felújítása.

A környékbeli kereskedőkkel és lakókkal is beszélgettünk, erősen pesszimista véleményeket rögzítettünk. A pékség és a dohánybolt puszta léte (egy erősen szocreál stílusú kócerájban) eleve elrendeli a terecske sorsát, ezt szűrtük le a megszólalásokból. De hát erre is csak azt lehet mondani, hogy ez még a jövő zenéje. Rajta tartjuk a kezünket – úgymond – a nagyvárosi ‘rehab’ e kicsiny szeletén, amikor tehetjük, beszámolunk arról, hogy mi a helyzet. 

Most még minden szép és jó, beültették a puszpángokat a földbe. Itt tartunk. (PP, Rab László, 2019. március 5.)

Videónk a növényültetésről

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus ( )