Csáktornya bevétele

Csáktornya bevétele

Cseles módját választották honfitársaink annak, hogy bevegyék Csáktornya (Cakovec) ősi várát, mely igen sokáig volt a Zrínyiek (horvátul a Zrinski-család) kezén. A várfoglalást egy kulturális delegáció hajtotta végre, mely a testvérvárosba, pontosabban a testvérfaluba, Donji Kraljevecbe (Murakirályra) látogatott a járási napokra. Ezt az idén május 4-e és 6-a között rendezték meg.

Gúla a falu főterén

A kerületet képviselő delegáció, élén a polgármesterrel már pénteken elutazott Donji Kraljevecbe, ahol a vendégek a Szent Mária Magdaléna kápolnában tartott szentmisén és a Donji Kraljevec-i önkormányzat ünnepi ülésén vettek részt. Kedves kis település Donji Kraljevec, barátságosak a helybéliek, ezt volt alkalmunk megtapasztalni a bernecebaráti táborban többször is, amikor az itteni gyerekek látogattak hozzánk. Amúgy itt született Rudolf Steiner, a Waldorf iskolarendszer megalapítója, akinek apja vasúti tisztviselő volt. 

Szombaton délután érkezett a településre a kulturális delegáció a Rippel Brothers Akadémia diákjaival, a Szilas Néptáncegyüttes palántáival és felnőtt táncosaival, a zenekar tagjaival. Nagy erőkkel vonult a helyszínre a Salkaházi Sára Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, melynek szakács diákjai a fesztivál ideje alatt háromféle bográcsétellel kínálták a vendégeket.

A kerületi delegáció a helyi produkciókkal együtt felvonult Donji Kraljevec utcáin, majd együtt érkeztek meg a fesztivál helyszínére, ahol kezdetét vette a kulturális program. Hazautazás előtt került sor a már említett csatajelenetre, amikor is a palotai vendégek Csáktornyára látogattak, bevették Zrínyi várát – mely a Zrínyi Péter elleni felségárulási per után került csak az udvar kezére), majd egy kellemes séta után elindultak hazafelé.

Képek a horvátországi kalandozásról. 

 

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus ( )