Anyu is énekes volt, a fater meg kannás

Anyu is énekes volt, a fater meg kannás

Volt egyszer egy fickó, hófehér gitárral ment végig a kiskörúton, októbert írtunk, hullottak a levelek a fákról. A Roma Pride-on (a cigány büszkeségnapon) láttuk, ment utána a tömeg, miközben játszott és énekelt. Tele volt az utca egészséges és szép fiatalokkal. 
 
– Ki ez a gyerek? – kérdezték többen, de nem ismerte senki. Csak azt láttuk, hogy irgalmatlan a kisugárzása. 
 
Ezt most már meg is tudjuk mutatni!

 
Az első találkozás október 7-én történt Pesten, a menet a Blaha Lujza térről indult, és elment egészen az Oktogonig. Feloldódtunk az ünneplő tömegben. A “gyerek” aztán eltűnt, kutattunk utána, de nem leltük. 
 
De a kerületi önkormányzat Ifjú Sportoló Gálájára mentünk december 13-án, gyanútlanul leskelődtünk a Hubay Zeneiskola dísztermében, és vártuk, hogy jöjjenek a karatésok, kajakosok sorban. Jöttek is, de előtte bejelentették, hogy afféle meglepetésként az önkormányzat kulturális műsorral kedveskedik az ifjú bajnokoknak. A színpadra szólították a Balogh családot. 
 
És akkor ott a színpadon megjelent előttünk a hófehér gitáros fiú a csillogó szemeivel! A földbe gyökerezett a lábunk. És nem győztük kapkodni a levegőt. 
 
Baloghék – apa, anya, gyerekek – remek mutatványa után csaptunk le októberi felfedezettünkre. Akiről aztán gyorsan elkészítettük A Magyar Django című kis képsorunkat, melyben pályafutása legérdekesebb pillanatait elevenítettük fel. 
 

Djelem, djelem

 
Kiderült, hogy a srác Balogh Zsolt Noé névre hallgat, és 14 évesen már megnyert egy tehetségkutató versenyt Karacs Miklóséknál. Puff neki. Máshol keresitek az aranyrögöt, és ott hever a lábatok előtt! – mondta egy ismerős a kerületben, amikor elújságoltuk neki, hogy a srác Pestújhelyen él, tizenegyedik osztályos tanuló, és szeretne ugyan leérettségizni, de aztán mindig húzódik a dolog, mert elfújják a fellépések. 
 
Például a Djelem, djelem, ami afféle nemzedéki sláger lett a fiatalok körében, iszonyú sokan ismerik és hallgatják. Ez Noé egyik nagy dobása – eddig. 
 
Reméljük, nem is az utolsó. 
 
– 2012 óta gitározom – felelte érdeklődésünkre a fehér gitáros Noé -, mindenféle stílus érdekel, az sem zavar, ha rumbásan, reggisen vagy poposan kell játszani a cigányzenét. A Szilvási Gipsy Folk Band-del három éve játszom, éspedig úgy, ahogy a szív diktál. Horváth Pákóval nemsokára saját zenekarunk lesz, saját hangra, ízvilágra törekszünk. A cigány ritmusokat afroamerikai és balkáni zamatokkal vadítjuk meg, inkább  világzenét játszunk, nem akarunk beszorulni a kalitkába, nyitottak vagyunk a spanyol és román hatások befogadására is. Ezzel külföldön is meg tudjuk majd állni a helyünket, mert itthon nincs most akkora érdeklődés a cigányzenére. Anyu is énekes volt, a fater meg kannás, visszük tovább a nagyecsedi hagyományt, de újra is gondoljuk, nehogy unalmas legyen. 
 
Ez hangzott el első szuszra. Az első profi interjú, melyben szó volt a példaképekről – a Kalyi Jagról, az Andro Dromról, és persze a szintén nagyecsedi mulatós zene királyáról, Bódi Gusztiról. Noé szerint persze vigyázni is kell a cigányzenével, mert egy kicsit elkanászodott, mindenki azt hiszi, van egy saját nótája, és akkor övé a világ. – Mi már nagydobot, basszusgitárt, tamburát is használunk, és ha kell, előkerül a szintetizátor a kanna vagy a cajol (spanyol doboz) mellett. Mondhatnám, hogy kutyulék zenét játszunk, de tudom, hogy amit akarunk, az a World Music. A Varga Gusztáv-féle Kalyi Jag Nemzetiségi Iskolában, ahol az apám cigánytáncot tanít, sok a fiatal zenész, Kovács Máté dobos iszonyúan sokat segített. Ott is mindenki ezt akarja most. A világzenét. 
 

Django

 
Idáig jutottunk az első interjúban. Django Reinhardt is szóba került, de amikor a nagy gitáros neve elhangzott, Noé szája szélesre húzódott, és azt mondta, hajaj, Djangót nem játszunk, mert két ujjal is megcsinálta (egy tüzes baleset után lebénult a többi ujja – R. L.), amit ő öttel se tud. Ami pedig ennyire nehéz, nem szabad erőltetni. 
 
– Mi lesz belőled? – tettük föl búcsúzóul a kérdést. 
 
– Arra megyek, amerre az út visz – hangzott a vidám válasz. – A zene a legfontosabb számomra. Én vagyok a zene. Pontosabban úgy érzem, hogy ami bennem nagyon fontos, az mindenképp a zene. Ezért szeretem annyira énekelni a Keren Sávorálé Drom című dalt (Csináljatok, gyerekek, utat!). (PP, Rab László, 2018. január 29.)
 
 
 
CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (2)
  • comment-avatar
    Simon Irina 3 hét

    Nagyon szimpatikus fiatalember! – ezt, affektálva szoktuk mondani egy barátnőmmel,(persze csak ha valaki kiérdemelte) A videóból tényleg egy szimpatikus (varázslatos) srácként jött le, csillogó szemével, mosolygós arcával. És ahogy magáról, a zenéről beszélt! Kívánom, hogy “kutyulék” zenékben lelje örömét, és sok örömöt szerezzen hallgatóinak is. Meg esetleg találja majd meg (persze nem muszáj, a jó kutyulék is lehet remek-ezt hívjuk ma World Musicnak ) a kutyulékból a saját stílusát.

  • comment-avatar
    Rab László 3 hét

    Köszi Irén, nagyon jól esik ez a fenntartások nélküli hang. Lehet, hogy a fiataloknak erre van a legnagyobb szükségük!

  • Disqus ( )