Ünnepi mesék felnőtteknek és gyerekeknek
Fogytán a bejgli, túléltük a karácsonyi traktát, igyekszünk összefoglalni, nagyjából mi történt velünk az elmúlt napokban, mit ettünk, merre jártunk, kikkel találkoztunk, kinek örültünk (és kinek nem).
Talán megbocsátható, ha az év végéhez közeledve személyesebb hangot ütünk meg, különben se’ vagyunk újság, mint azt év közben többször szajkóztuk, nincs irodánk, nincs vezérigazgatóságunk, egy kopott IPad-del meg olykor-olykor kamerás segítséggel randalírozunk a kerületben. És mindig szívesen vesszük a blogközösség segítségét. Ha valaki képeket készít nekünk – szerencsére egyre többen vannak -, azt mindig megköszönjük. Ezt tesszük most Tóth Verával is, aki egy ízben egy bogrács mellett állva lepett meg bennünket a legényfogó leves receptjével. A képviselő asszony ezúttal a karácsonyi ételosztás egyszerre megejtő és szomorú eseményén járt 24-én, ott készítette a kis filmet, amelyet továbbadunk.
“Nézem a gyönyörűen feldíszített karácsonyfánkat, túlvagyunk az isteni halászlén és a mákos gubán – írta postjában Tóth Vera. – A holnapi családi napra készülve az elmúlt napok járnak a fejemben, azok az emberek, akiknek nem jut meghitt családi együttlét, finom vacsora és apró kis ajándékok. Róluk csináltam ezt a filmet…. Köszönjük mindazok szervező és segítő közreműködését, akiknek természetes, hogy cseppként a tengerben enyhítsenek a szegény emberek gondjain.” (A videónak akkor van hangja, ha a kép jobb alsó sarkában lévő x-et meg tetszenek nyomni.)
Azt is megengedem magamnak, hogy kicsit pletykálkodjak. Az ünnep előtti emelkedett pillanatomban azt találtam kérni egy fiatal helyi politikustól, hogy lájkolja a Periszkóp Palotán Facebook-oldalát; mégiscsak jól esik az embernek az a kis simogatás. Azt a választ kaptam – nevet nem említek -, hogy nem kedvelheti a “RÁTE-DK helyi hírmondóját”. Ez egy kicsit szíven ütött, mert a pártszimpátia sokadrendű szempont a blogban, ez itt nálunk egyáltalán nem számít. Amikor például gyerekeket vagy fiatalokat szólaltatunk meg, az a cél lebeg előttünk, hogy segítsük őket életük első nyilvános megszólalásának alakításában. Ugyanez a helyzet akkor is, amikor felnőtt sportolókat vagy művészeket szerepeltetünk. Közel megyünk, és a teljesítményre figyelünk. Jól néznénk ki, ha elkezdenénk nyomni Krahácsot! Ha a DK vagy a Rászorultakat Támogató Egyesület főz az utcán, akkor a DK-t és a RÁTE-t fogjuk mutatni. Mint ahogy nem esünk kétségbe akkor sem (előfordult, van róla videó), amikor kormánypárti fazekak fölé hajolunk. Nincs baloldali meg jobboldali bogrács. Ha valaki éhes, annak jól kell laknia.
Kis kedvencek
Hasonló álláspontot képviselünk akkor is, amikor vallási felekezetekkel találkozunk. Az ünnep előtt a protestáns közösségekről szóló könyvbemutatón és református istentiszteleten jártunk (miközben a Facebookon állandóan “kis kedvencünket”, a pestújhelyi Keresztelő Szent János katolikus templomot mutogatjuk, tavasszal lefilmeztük, amikor elindult a toronyórája). Nos, ezúttal a nagymamánál telelő Leszkó-gyerekekkel beszélgettünk, utána pedig megnéztük, mi a helyzet az újpalotai Száraznád utcában az új templommal. Beszámolót közöltünk róla, itt lehet elolvasni. A Periszkóp háromkirályaival történt beszélgetést bemutatjuk itt is.
Apropó háromkirályok. Családi hagyomány nálunk otthon, hogy a gyerekekkel minden évben mézeskalács-várat fabrikálunk. Amíg kicsik voltak, kész lovagvárak kerültek ki a kezünk alól, komplett várfalakkal, amelyek megtervezése, porcukorral történő összeragasztása komoly szakértelmet igényelt, de “megszereztük”. Ahogy nőnek a gyerekek, egyszerűsödnek a várkonstrukciók, mert egyre inkább rájuk hagyjuk a kényes műveleteket (rajzolás, sütés, díszítés stb.) A mi ehető várunk, benne a 
templomépülettel azért különleges, mert még ablakai is vannak! Ezek úgy készülnek, hogy a tömör savanyúcukrot (urambocsá negrót) porrá zúzzuk a mozsárban, és a sütőpapírra helyezett mézeskalácstészta-ablak kihagyott nyílásába szórjuk. A cukor sütés közben szépen megolvad, aztán pedig megdermed, és máris kész a mutatós színes ablak. Házunk és várunk nem olyan formás ugyan, mint az Újpalotai Közösségi Házban kiállított egy-egy édes makett (zenés kisfilmünk itt látható), de az ablaktechnikát ünnepélyesen fölajánljuk azoknak, akik érdeklődnek a technológia iránt.
Nincs is más hátra, minthogy befejezettnek nyilvánítsam ezt a gyűrött 2017-es esztendőt. Kínlódtunk, gürcöltünk, jajongtunk és sápogtunk eleget. Mellette azért jócskán voltak üde pillanataink is (Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán, amit szeretünk fiatalosabban úgy mondani, hogy a 15kerben); azon voltunk, hogy inkább ezt a mosolygós felünket mutogassuk.
A Szerk.
Jövőre veletek/önökkel ugyanitt. Búcsúzik a szigorú tekintetű, de azért általában játékos kedvű szerkesztő: Rab László
BOLDOG ÚJ ÉVET!
