Idősek és fiatalok retró hangulatban

Idősek és fiatalok retró hangulatban

Megszületett a “Retró Divatbemutató”, amit a közönség is láthat július 13-án a Sződliget utcai Csomópont bázison. Csütörtökön a Retró Bulit előkészítő klubdélutánra került sor a Hubay Jenő Zeneiskolában – olvasható az ESZI (Egyesített Szociális Intézmény) oldalán. Az önkormányzati Levendula 60+ kerületi rendezvényeinek keretében a generációk közös szervezésében vesznek részt a megvalósításban a Csomópont Tehetséggondozó Egyesület felfedezettjei, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat fiataljai, az idősekkel foglalkozó civil szervezetek tagjai, valamint az ESZI Területi Gondozás Időseket Segítő Szolgálatainak csoportjai.

“Csütörtökön délután – a nagy meleg ellenére – megtelt a Hubay Jenő Zeneiskola hűtött színházterme – számolt be az eseményről Jobbágy Mária mentálhigiénikus. – Először a Csomópont fiataljai érkeztek és gyakoroltak a színpadon. A büfében Horányi Gábor irányításával készültek a retró szendvicsek legalább nyolcféle változatban. A nyugdíjas klubok és szervezetek csoportjai mellett a GYIÖK is egy népes csapattal érkezett.

A rendezvény célja az volt, hogy felkészüljünk a 2017. július 13-i Retró Divatbemutatóra és főzőversenyre, amelyet a Sződliget utcában a Csomópont bázison szervezünk – írta Jobbágy Mária. – A program ismertetése után Tajti Réka divattörténeti bemutatója következett, majd ezekre az időkre jellemző dalok hangoztak el a fiatal tehetségek előadásában. Divat-montázsok készültek – megkönnyítve a ráhangolódást és a csapatok választását.”

Többeket régi ismerősként köszönthettünk, találkoztunk velük a húsvéti tojásfestésen vagy a kihívásnapi közös játékokon. Férfiak mondjuk igen kevesen voltak, aminek az lehet a fő oka, hogy nehezebb őket megmozdítani. A nappali foglalkozásokat tartó nyugdíjasklubokba is szívesebben járnak nők.

A gyerekek és a fiatalok nagy kedvvel kapcsolódtak be a közös játékba. A felkészülés mélységéről meg lehet majd győződni a júliusi retrónapon, ahol azért lesznek meglepetések. A pedagógusok például jelezték, hogy őket elsősorban a gyermekkor és a gyerekdivatok izgatják (megértjük, régi horgolt sapkákkal szívesen szolgálnánk, de nem lehet, mert mindet elhagytuk – A Szerk.), ennek megfelelően a régi gyerekholmikat kezdték vizsgálni. Mások azt mondták, a hatvanas-hetvenes évek divatja áll hozzájuk a legközelebb.

Hozzánk is. A miértre majd kitérünk részletesebben a júliusi forró nyárestén. (PP, 2017 június – köszönet Jobbágy Máriának, hogy segített a bejegyzés elkészítésében)

Az előkészítő buliról itt lehet bőséggel fényképeket találni.

 

 

 

CATEGORIES
TAGS
Share This
NEWER POST
OLDER POST

COMMENTS

Wordpress (1)
  • comment-avatar

    […] is lehetne. Retró divatbemutató – ez volt az esemény hivatalos elnevezése, a csapatok két hete a Hubay zeneiskolában egyeztek meg arról, hogy ki minek öltözik. Ha csak egyszerű kulturális […]

  • Disqus ( )