Miért szeretjük annyira a főzőversenyeket?

Miért szeretjük annyira a főzőversenyeket?

Nem azért, mert éhesek vagyunk, noha mások főztjét enni annyira azért nem rossz. Eddig mosogatnunk sem kellett, amiért külön köszönet jár a helyi szakácsoknak. Csak a rend kedvéért: már négy főződerbin jutottunk túl, a majálison kezdtük, Pestújhelyen folytattuk, jártunk a Kozák-térin is, nemrég pedig Újpalotán kóstoltuk végig a civilek menüjét. Mutatjuk.

Facebook-közösségünk általában hamarabb értesül az általunk rögzített eseményekről, ebben nincs semmi protekció, az “arckönyvtár” elgondolásunk szerint afféle kikötő, ahol leállunk, és miközben kitoljuk a periszkópot, gyorsan megmutatjuk a frissen szerzett “árut”. Azért érdemes bennünket a Facebook-on követni, mert így hamarabb lehet értesülni arról, amikor felbukkan a mélyből a hajó.

Itt lenn, a gépházban azon fáradozunk, hogy rendben menjenek a dolgok. Állandóan reparálunk, de azért van, ami a kezdetek óta kifogástalanul működik. Ilyen a telefonos verziónk, a Periszkóp szépen pöcög, ezzel kezdtük, azt akartuk, hogy a 7-es buszon is lehessen velünk “utazni”. Amihez persze szufla kell, elsősorban ingyen wifivel. Okos városról (smart city) álmodunk, amelynek lakói sokat és könnyen interneteznek. Mindenkit mindenre megtanítunk, ha igényli, az életkor nem akadály.

Örömmel számolunk be arról, hogy megoldottuk a “linkségünkből” fakadó problémákat. A kövér betűvel szedett linkekre kattintva eljutunk másfajta helyekre. Ezzel a linkkel (tessék rákattintani) a Szia Kati néni! című bejegyzésünkhöz jutottunk (új ablakban jelent meg, lehet látni a dobozt fönn a böngészősávban). Hajas Lászlónét, a Molnár Viktor Óvoda vezetőjét –  aki most nyugdíjba vonul, a szép hosszú pedagógusi pályához őszintén gratulálunk – azután mutattuk be, hogy kitüntették. Amikor befejezzük a cikk tanulmányozását, a piros x-re kattintva bezárhatjuk a kinyitott oldalt. Mutatjuk (akik tudják, ne figyeljenek, akik nem, a fotóra kattintva segítséget kapnak, fotó visszazárása balra fönt az Esc-gombbal vagy jobbra lent az x-szel). Az idősebbek általában nem szeretik, ha ott fönn, a böngészősávban egyszerre több minden is ki van nyitva. De hát a stelázsi sem olyan, hogy csak egy fiókot nyitunk ki, van úgy, hogy az egész konyhaszekrényt felforgatjuk a majorannáért. A lényeg, hogy felületünket máshogyan kell használni, mint a lapozható újságot.

Tegyünk próbát! Kattintsunk arra a videónkra, amelyen a Szilas Néptáncegyüttes ifi- és apró csoportjának újpalotai produkcióját rögzítettük. ITT. Fönn a böngészősávban, egy új oldalon kinyílik a videó raktárunkban tárolt változata. Ha megnéztük, a kis piros ikszet megnyomva tudjuk a nézdegélést befejezni. És máris újra itt vagyunk a gépházban. Blogunkban sok a link, a jövés-menést segítjük vele. Használjuk bátran, örömünk lehet benne.

Gyermekrajzpályázat, tanulás

Nemrég Periszkóp Gyermekrajzpályázatot hirdettünk, itt lehet a részleteket elolvasni. Hogy tudják meg a gyerekek? Csakis úgy, ha megmondjuk nekik. Ugyanaz a helyzet, mint a matematikapéldával vagy a KRESZ-táblával: szólni kell róla nekik. A nagyobbakat, akik már önállóan bóklásznak az interneten, arra biztatjuk, hogy keressenek bennünket (info@perpal.hu), ha szeretnének szövegelni, fotózni vagy videózni. Az újságírás és a videózás fortélyainak elsajátítására is lehetőség van, a gyakorlatban és személyesen, itt, helyben, ami azért izgalmasabb, mint könyvből tanulni a vagonkirakást (zongorázást és balettoktatást nem vállalunk).

A Periszkóp Palotán nem újság (és nem méregdrága nyári tábor), annál sokkal nehezebb feladatot vállaltunk. Platformunk a naplójegyzetekkel és az amatőrvideókkal a közösségi újságírás módszerét alkalmazza, itt a lehetőség a közös tanulásra. (Ha valaki úgy véli, hogy ez nem olyan nagy kunszt, nézze meg az iskolák elöregedett közleményeket tartalmazó, gyakorta elfeledett honlapjait – A Szerk.)

Elefánt a kerületben

Miért nem írunk a botrányokról? – kérdezte epésen egy támogatónk akkor, amikor éppen félbeszakadt a képviselő-testületi ülés, a Sződliget utca lakói pedig a tervbe vett strandröplabda-pályáról vitáztak a városházán. (A hírlevélből pontosan értesülni lehet a kerület zajosabb eseményeiről, figyelem, link következik, itt lehet feliratkozni!). Nos, nem vagyunk tengeri kalózok, a kikötő rendjéért nem mi felelünk. Az olyan kínálkozó eseménytől is eltekintettünk, ami pedig megmozgatta az újpalotai lakosság fantáziáját: egy elefánt indult vándorútra nemrég, és betévedt oda is, ahová nagy betűkkel ki van írva: kutyát sétáltatni tilos! Végül nem történt semmi rendkívüli, a jámbor jószág benézett a benzinkútra meg az éjjel-nappaliba, majd visszatért a cirkuszosokhoz. Elintéztük a dolgot annyival, hogy az elefánt nálunk a lakótelepen teljesen megszokott, mindennapos dolog. Csak krokodil ne legyen!

Együttműködés más platformokkal

Mint látható, kitettük oldalunkra (jobbra, lent) a városházi Átjáró meg a Palota Expressz (a hírlevél) alá a kerület helytörténetével foglalkozó blog linkjét, szabad az átjárás a múlt varázslatos világába. A XV. kerületi blog szintén épített egy pallót a Periszkópra, ilyen egyszerű együttműködésekre törekszünk másokkal is. A helytörténet-doboz alatt található Archívumunk úgy segíti az eligazodást, hogy havi bontásban rá lehet vele keresni a közleményekre (föntebb címkékkel történik ugyanez). A legbüszkébbek mégis a jobb alsó sarokban felfelé mutató nyílra vagyunk, mert nem kell a gépházból a csigalépcsőn fölcsámpázni, azt megnyomva rögtön a fedélzetre juthatunk.

Végül válaszolunk arra, hogy miért szeretjük annyira a főzőversenyeket. Nos, elsősorban a beszélgetések és a barátkozás miatt. De hát maguk a csapatok ugyanezért állnak össze, főzni otthon is mindenki tud egyedül. A társaság miatt számolunk be a bográcsos találkákról újra és újra. És különösen jó érzés, amikor ezt találjuk.

Jó hétvégét mindenkinek. (PP, Rab László, 2017. június)

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (0)
Disqus (0 )