Retróízek, vérbő tánc

Retróízek, vérbő tánc

Császnyogtunk. Ez a legjobb kifejezés az Újpalotai Napok szombati etapjára. Délelőtt jó idő volt, aztán esett az eső, és egy kicsit megfagytunk, de amikor délután ránk törtek a Szilas ifjú néptáncosai, újra átmelegedtünk. Szubjektív beszámoló a huszonötödszörre megrendezett nyárköszöntőről.

Kezdjük rögtön a főzőversennyel, melyre jóval kevesebben neveztek, mint nemrég Pestújhelyen. A szerényebb érdeklődést azzal pótoltuk, hogy fegyelmezetten végigettük a menüt. Megkóstoltuk a Lokálpatrióták bakonyi betyárlevesét, utána rögtön a Látássérültek Egyesülete paprikás krumpli-tarhonya kombójára váltottunk, harmadik fogásként megízleltük Tóth Vera csapatának legényfogóját, majd kikötöttünk a Kés és villa nevet választó kompánia improvizatív halászlevénél.

Amikor végeztünk, elvonszoltuk magunkat a színpad környékére ejtőzni. Munkált bennünk a riporter, ezért szabályos termelési riportot készítettünk a vurstliban a vattacukros specialistával és a szűkszavú székely kürtőskalács-fiúval. Mutatjuk.

Az ebéd okozta sokkhatást a hideg zápor alatt hevertük ki, a nyolcvanas évek hangulatát idéző céllövölde kínálatában megpillantottuk Misa-mackót, amitől időzavarba kerültünk. Picit hiányoltuk a vásárokra jellemző kovácsokat, fazekasokat, meg más szövő-fonó-nemezelő népséget, de azért elfoglaltuk magunkat.

A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes gondoskodott végül a hamisítatlan fesztiválhangulatról. Az ifik produkciójától elolvadtunk, a kicsik táncától megdobbant a szívünk, a zenekar játékát hallva mi is topogni kezdtünk a lábunkkal. (Azért érdemes lájkolni bennünket a Facebookon, mert gonosz dolgot művelünk. Ottani közösségünknek úgy kedvezünk, hogy mindent ők kapnak meg először. A szombati nap videóit Facebook-csoportunk tagjai szinte azonnal megnézhették. Itt, a blogban kicsit csúszunk. De nem sokat. A Szerk.)

(A rövidre vágott videót, amelyet a Facebook-on is közzétettünk, itt is meg lehet nézni.)

Azt ígértük különben, hogy ismerkedni fogunk. Ennek maximálisan eleget tettünk. Hatalmas (kétfős) stábunkkal mindent megtettünk azért, hogy a Periszkóp Palotán tömegkapcsolatai bővüljenek. Ennek érdekében még azt is tanulmányoztuk, milyen az igazi 15. kerületi palacsinta szamócalekvárral történő megkenése. Az erről szakszerűen tudósító videót hamarosan közzétesszük.

Vasárnap este a KFT-koncerten találkozunk. A Valéria névre hallgató követőinket virágcsokorral köszöntjük! (PP, 2017. június 11.)

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (1)
  • comment-avatar

    A hírlevél és a perpal.hu nagyon kedvező fogadtatást kapott eddig az én hozzám érkező visszajelzéseim szerint. Javaslom, hogy valós önkéntes munka teljesítményre épülő egyesületeket mutassunk meg az érdeklődő, egyre növekvő olvasótábornak. Nehéz szerezni önkénteseket a civil szervezeteknek, noha a helyi társadalom gyarapodásáért dolgozik önzetlen segítőként, jobban be kell máshol is mutatni a térítés nélkül végzett közösségi munkát. Csak említésként: Vöröskereszt, Nagycsaládosok Egyesülete, Rászorulókat Támogatók Egyesülete, Öt Hét Egyesület, Lokálpatrióták Egyesülete, Pestújhelyi Pátria Egyesület, stb.

  • Disqus ( )