Márton Bence Méreget (MBM)

Márton Bence Méreget (MBM)

Kezdődik a nagy táskaprojekt. Mostantól méregetni fogunk. Pontosabban egy fiatalember fog méregetni, azt vizsgálja, ki mit bír el, és tudja-e egyáltalán, hogy mit visz a hátán. Húzós lesz, főhősünk ugyanis fölszerelte magát egy húzós mérleggel. Ellenőriztük, a mérleg hiteles.

Márton Bence a Koma Bázis színházi előadásán került látókörünkbe, a Kísérlet című, drogról és fiatalokról szóló darab egyik szerepét alakította igen szemléletesen. Talán bocsánatos bűn, hogy első “áldozata” épp a darab rendezője, Zrínyi Gál Vince, aki szívesen beszámolt a táskájával kapcsolatos viszonyáról.

Intim dolgokat nem keresünk a táskákban, inkább az a célunk, hogy a táska apropóján pár szót váltsunk a cipekedőkkel. Nem nézzük, hogy aki vonszolja magával a táskáját, kisdiák vagy bevásárlásból hazafelé igyekvő nyugdíjas-e. Ez egy demokratikus videosorozat, melynek darabjai youtube-csatornánkon is láthatók, továbbküldhetők lesznek.

Márton Bence 19 (azazhogy lassan 20) éves, érettségiző (egészen pontosan most még érettségi előtt álló) diák, szeretne filmekkel foglalkozni, de érdekli az újságírás, a politika és a történelem is.

Fogadjátok szeretettel! (PP, 2017 április)

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (1)
  • comment-avatar

    […] sorozat első darabját itt lehet találni. (A visszatérés balra, fönt, a visszanyíllal a […]

  • Disqus ( )