Doktor úr, a maga szíve sose fáj? (1)

Doktor úr, a maga szíve sose fáj? (1)

Hogyne emlékeznék az első napomra – mondja jókedvűen Oláh Lajos háziorvos, miután felírta betegének az Algopyrint. – Ezerkilencszázhetven szeptember elsejét írtunk, délután kezdtem dolgozni, tele volt a rendelő sötét ábrázatú, komor emberrel, a falusi arcok furcsán néztek rám. Csúnya, esős nap volt, Budáról jöttem a Sasadi úti rendelőből, kinéztem az ablakon, minden hallatlanul lehangoló volt. Azt mondtam, hogy én itt egy percig sem maradok! Ehhez képest 47 éve nem sikerült elmennem innen.

Pedig többször megpróbált elszökni, teszi hozzá a kerület legkorosabb aktív gyógyítója, a barátai többször megpróbálták “visszamenekíteni” Budára, egyszer pedig majdnem úgy csapta be maga után a rendelő ajtaját, hogy ki akarták nevezni kerületi vezető főorvosnak. Már épp indult Czibik Tamás SZDSZ-es polgármester irodájába, hogy aláírja a kinevezését, amikor útközben meggondolta magát.

– Rájöttem, hogy rettenetesen szeretem a betegeimet – hangzott az érzelmes vallomás -, nem akarok túlozni, de a testvéreimnek, a rokonaimnak, a jó ismerőseimnek tartom őket, akkor pedig mi oka lett volna annak, hogy szedjem a sátorfámat? Maradtam, gyógyítottam, és harcoltam az apró ügyekért is. Nem követelőztem. Húsz éve például azért kezdtem küzdeni, hogy a rendelő előtt maradjon legalább két kocsibeállónk, ahol csak mi parkolhatunk a kollégáimmal. Mégiscsak ide tartozunk, ne kelljen keresgélni a parkolóhely után, amikor dolgozni jövünk. Elértem, hogy kialakítottak végül két autónak is mozgáskorlátozott parkolóhelyet, úgyhogy most már mi se állhatunk meg a rendelő előtt.

Hány betege lehetett a közel ötven év alatt? – ez volt a következő rendkívül eredeti kérdésünk. Hát sok. Kezdetben csak szigorúan a kerületi betegek jöhettek magukat gyógyíttatni. De aztán a rendszerváltás után szabad lett az orvosválasztás, ami csalafinta dolog, mert Oláh doktornak most is vannak például fóti betegei, de ha valóban betegek, hogy jönnek ide, azzal senki se foglalkozik. A cigány betegek például nagyon kedvelik, amire felettébb büszke. – Egy időben, amikor még nem voltam 81 éves – gondolkodott hangosan az orvos -, terveztem, hogy elmegyek nyugdíjba, és vállalok egy cigány rendelőt. De ezt csak magamban vetettem fel, mert egy időben a romák jószerével csak hozzám jöttek, ha lebetegedtek. Valamiért ragaszkodtak hozzám, mert értettem, és valószínűleg ma is értek a nyelvükön.

A hosszú évek alatt kiderült, hogy nemcsak Oláh doktor ragaszkodott a betegeihez, ez fordítva is működött.

– 1984 és 89 között csődbe ment a házasságom, aminek én is oka voltam, sok hibát elkövettem, a feleségem elhagyott, amit én, aki vallásos ember vagyok, eléggé nehezen viseltem. A válságos időszakban a betegeim különös gonddal figyeltek rám, mellém álltak, meghívtak magukhoz, körülvettek, védtek. Támaszkodhattam rájuk, ami rendkívül jólesett.

Megkapta aztán Isten adományaként az új házasságot, és a felesége informatikusként ügyködött mellette a rendelőben (most beteg, Oláh Lajos aggódó türelemmel felügyeli a gyógyulását). Közben az orvos, aki nem rajong túlságosan a technikáért, törődhetett a betegeivel. A billentyűk nem varázsolják el ma sem, az internet csodálatos világának nem dől be, mert azt kezdik róla hirdetni, hogy már az ember nélkül is meg lehet lenni. Az ifjúság és a középkorosztály elfogadta, hogy az internet csodálatos társunk, mert lassan már a munkát is elvégzi helyettünk. De hát a virtuális világot úgy mutatja be a felnövő nemzedékeknek, mintha az a valóság lenne, ez az orvos szerint óriási hiba, és unokáink nagy árat fognak fizetni érte. – Az egyik unokámat már elsodorta mellőlünk az internet, és volt olyan tanár barátom is, a műegyetemen tanított, aki elszakadt a családjától. Hazament, nem szólt, nem evett, csak ment a szobájába,lógott a hálón, és a végén elveszett. Most akkor megéri annyira benne lenni a technikai forradalomban? (Rab László).

Oláh Lajos háziorvos a Palotai Érdemérem (2011) és a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjének tulajdonosa (2010). 

A következő rész tartalmából: Hol volt Oláh Lajos 1944. október 10-én, hogy golyózták ki a hazai bridzs élvonalából, és miért ugrott ki ejtőernyővel egy repülőgépből? A történet folytatódik. (PP)

CATEGORIES
TAGS
Share This

COMMENTS

Wordpress (1)
  • comment-avatar

    […] hogy én itt egy percig sem maradok! Ehhez képest 47 éve nem sikerült elmennem innen. (A riport itt olvasható […]

  • Disqus (0 )