A kakas éve

A kakast nézegettük, meg a Pásztor kolbászt tapogattuk. Aztán bőséggel válogattunk a méretes gránátalmák közül, darabja 150 forint, a Lehel téren ennek háromszorosát is elkérik érte.

Az újpalotai piacra sokat fogunk járni, irgalmatlanul jó a hangulata, kedvesek az árusok. Most is malacfejek közt kódorogtunk, töpörtyűhalmok közt botladoztunk. Titokban abban reménykedtünk, nehogy orvosaink meglássanak bennünket, rögtön ki lennénk tiltva, ennyi bűnös ételt lógva látni máshol nem lehet.

Csevegtünk aztán a végén Madarász nénivel. Az őrbottyáni asszony 70 éves, azt mondta, ne fáradjunk, nincs rajta mit fényképezni. Erősködtünk, nem lehet mindenki 16 éves, hetvenévesnek lenni se rossz azért. Ezzel pedig a csirkeárus egyetértett.

Amikor azt kérdeztük, valójában őrszentmiklósi-e, vagy esetleg vácbottyáni (mert e két falu egyesítésével jött létre ’70-ben Őrbottyán), ezzel mindjárt sikerült bevágódnunk.

Madarász néni az újpalotai piac megnyitása óta idejár árusítani. Mindjárt meglett a 70 évből negyvenhárom.

– Az sok? – kérdezett vissza az idős hölgy.

– Nem kevés – feleltük felbátorodva, és újra a kakast kezdtünk nézegetni. De valószínűleg csak azért, mert erősen reménykedünk a Kakas évében. (PP)